DSC-SI U19: Megszorongatták az éllovast

Bár Papp Péter szépségdíjas góljával sokáig vezetett a Sportiskola, ám a második félidőben fordított a Tarpa és elvitte a pontokat Debrecenből.

0

sportiskolau19-1-300x177 DSC-SI U19: Megszorongatták az éllovast

Az egyik legnehezebb erőpróba várt hétvégén Jankovics Sándor legényeire, ugyanis szombat délben a listavezető Tarpát fogadták. A szabolcsiak százszázalékos mérleggel érkeztek Debrecenbe, első számú várományosai a bajnoki címnek. Ami kissé elgondolkoztató, keretükben egyetlen magyar játékost sem lehetett felfedezni, volt ugyan néhány kárpátaljai magyar, ám többségében ukránokból állt a csapat. Az esélyek egyértelműen a Tarpa mellett szóltak, ám a sportiskolások nem feltartott kezekkel léptek pályára.

Az első félidőben alaposan meglepték ellenfelüket a debreceniek, Jankovics Sándor tökéletesen megszervezte csapata játékát. A hazaiak védekezése kiválóan működött, jól zárták a területeket, nem engedték kibontakozni a szabolcsiakat. Bátran támadtak, sőt sokszor fölényben futballoztak, melynek meg is lett az eredménye. A 20. percben Papp Péter végezhetett el szabadrúgást a kaputól 25 méterre, aki hatalmas gólt lőtt, a tarpai kapusnak esélye sem volt, hogy hárítsa az életerős löketet. A vezetés birtokában sem álltak vissza a kék-sárgák, továbbra is bátra futballoztak, próbáltak megnyugtató előnyt kiharcolni a félidő végéig. A vendégek is kísérleteztek támadásokkal ám a debreceni retesz jól működött, melynek ellenszerét nem találták a nyírségiek. Újabb gól azonban már nem született, debreceni vezetéssel ért véget a félidő.

Egy harcosabb Tarpa jött ki a második játékrészre, letámadtak, nyomás alá helyezték a sportiskolásokat. A hazai védelem továbbra is állta a sarat, ám az 54. percben egy lecsorgó labdából egyenlítettek a vendégek, majd nem sokra rá az első hibát kihasználva, át is vették a vezetést. A Jankovics-tanítványok mindent megpróbáltak, hogy legalább az egyik pontot megmentsék, de büntetőből bebiztosította a győzelmét a Tarpa és három ponttal a zsebben távozott az Oláh Gábor utcáról.

A vereség ellenére emelt fővel jöhettek le a pályáról a sportiskolások, partiban tudtak lenni az éllovassal.

MLSZ Regionális U19 Észak-Kelet 17. forduló

DSC-SI – Tarpa: 1-3 (1-0)

DSC-SI: Meszesán – Virág, Németh, Papp P., Törőcsik (Bacsa 73’), Szabó P. (Brázda 46’), Zsoldos, Haraszin, Bagi, Berki, Lukács

Edző: Jankovics Sándor

Gólszerző: Papp P. 20’

Jankovics Sándor: Bár vereséget szenvedtünk, nem vagyok csalódott, végig partiban tudtunk lenni a listavezetővel. Az első félidőben a fiúk tökéletesen valósították meg a pályán, amit mérkőzés előtt megbeszéltünk, szervezetten, fegyelmezetten futballoztak, melynek meg is lett az eredménye. Nem érdemtelenül vezettünk, hiszen ebben a játékrészben többször fölényben játszottunk. Szünetben azt kértem a srácoktól, továbbra is bátran játszanak. A második félidőben letámadott a Tarpa, hibákra kényszerítettek minket és megfordították a mérkőzést. Megmutattuk, élcsapattal is fel tudjuk venni a versenyt, ez pedig bizakodásra ad okot a jövőre nézve. A vereség ellenére gratulálok a játékosoknak, nagyon jó teljesítményt nyújtottak.

KZT