Dupla utánpótlássiker

Újabb győzelmekkel gyarapodtak a DVSC utánpótláscsapatai.

0

kézi-300x205 Dupla utánpótlássiker

„A Hajdúnánás abszolút célszerű és logikus játéka nem igazán feküdt ificsapatomnak, mivel több alacsony, mindemellett ügyes játékossal álltak fel. Így a türelem alapkövetelmény lett volna védekezésben, hiszen másfél-két percig tartó akciók esetén nem lehet felelőtlenül kilépegetni a falból. Viszonylag jól megoldottuk ezt, és ugyan a támadójátékunk nem volt túl acélos, egyszer-egyszer még hátrányba is kerültünk a második játékrészben, összességében nem volt gond. Tényleges esély nem mutatkozott arra, hogy elveszítsük a pontokat. A serdülő lányok Orosházán léptek pályára, és fontos megjegyeznem, hogy a tabellán elfoglalt pozíció dacára egy kifejezetten jó erőkből álló csapat ellen mérkőzhettünk. A védekezésünk egyben volt, hiszen mindösszesen tizenhét gólt kaptunk, a támadásaink viszont nehezen álltak össze. Ennek ellenére folyamatosan vezettünk, és a hajrában sikerült lezárni a találkozót. Úgy vélem, mindkét összecsapás fontos tanulságokkal szolgált a jövőre nézve” – összegzett a két csapat vezetőedzője, Győrvári Viktor.

A DVSC-TVP utánpótláscsapatai legközelebb szombaton lépnek pályára: az ifik a Csepelt, míg a serdülők az Euronovex gárdáját fogadják a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

NBI. Ifjúsági (Kelet):

Hajdúnánás SK-DVSC-TVP 28-34 (14-15)

NBI. Serdülő (Kelet)

Orosháza-DVSC-TVP 17-22 (9-10)

T.S.