Fotó: Halmai Balázs/DVSC
Sikeres heteken van túl Szatmári Csaba együttese, amely gárda az előző fordulókban legyőzte a Hatvan és a Füzesgyarmat csapatát, pontot hozott el a 2. helyen álló Jászberény otthonából. Ezt a jó sorozatot szerették volna folytatni a piros-fehérek szerdán, mely játéknapon a BVSC ellen pótolták a 12. fordulóból elhalasztott mérkőzésüket.
Az első félidő kiegyenlített volt, leginkább a két tizenhatos közt folyt a játék, egyik oldalon sem adódtak komolyabb helyzetek, a kapusoknak kevés dolga akadt.
A második félidő elejét megnyomták a vendégek, fölénybe kerültek, de az 58. percig a debreceni védelem állta a sarat, viszont egy távoli lövés utat talált a lábak között és megszerezte a vezetést a BVSC. Egy furcsa közjáték előzte meg a gólt: Szatmári Csaba, miután Szabó Árpád jelezte, megsérült, változtatni szeretett volna, mely szándékát jelezte az az asszisztensnek. Tordai az oldalvonalon kívül várta, hogy pályára léphessen, de a játékvezető nemes egyszerűséggel nem engedélyezte a cserét, annak ellenére, hogy állt a játék. Lehet, ha Szabó helyett egészséges játékos van a pályán, a vendégek vezető találata meg sem születik. Kellett egy kis idő, mire fiókcsapatunk rendezni tudta a sorokat, sőt, kevés hiányzott ahhoz, hogy ledolgozza a hátrányt: Sármány kapott egy pontos indítást, egy az egyben vezethette a kapusra a labdát, de kicsit hosszan tolta meg, így a vendégek kimozduló hálóőrében elakadt a játékszer. A hátralévő időben újabb lehetőség már nem adódott a hazaiak előtt, így egygólos BSVC győzelemmel ért véget a mérkőzés.
A fiúk emelt fővel jöhettek le a pályáról, bár vereséget szenvedtek, fiataljaink felvették a versenyt a rutinos, fizikálisan erősebb ellenfelükkel.
NB-III. 12. forduló
DVSC-II. – BVSC Zugló: 0:1 (0:0)
DVSC-II.: Nagy S. – Jankelic (Preg 82’), Kovács R., Gellén, Fűzfői (Girdán 60’) – Bene, Szabó Á. (Tordai 75’), Balla (Sárosi 60’), Maruscsák – Juhász (Kozma 75’), Sármány
Vezetőedző: Szatmári Csaba
Szatmári Csaba: Egy kiegyenlített mérkőzésen vagyunk túl, sajnos ezúttal nem sikerült pontot szereznünk, egygólos vereséget szenvedtünk, de úgy gondolom, egy döntetlenre rászolgáltunk volna. Az első félidőben egyik oldalon se voltak komolyabb helyzetek, inkább mezőnyjáték folyt a pályán. A második játékrész elején sajnos hátrányba kerültünk, a bekapott gól meg is fogta a csapatot. Az eset előtt változtatni szerettem volna, Szabó Árpi jelezte, fáj a lába, de a játékvezető érthetetlen módon, nem engedélyezte a cserét. Nem mondom, hogy e miatt kaptuk a gólt, de Árpi nem tudta már hatékonyan segíteni a védekezést. Megvolt a lehetőségünk, hogy egyenlítsünk, egy az egyben vittük a kapusra a labdát, de a ziccert nem tudtuk gólra váltani. Kicsit túlzottan is tiszteltük ellenfelünket, agresszívebbnek kell lennünk, időnként be kell vállalni a taktikai faultokat. A vereség ellenére nem tudom elmarasztalni a játékosokat, mentek előre becsülettel, mezőnyben nem volt gond, bár most annyi helyzetünk nem volt, mint a korábbi találkozókon.
KZT





