DVSC: Győzelmi kényszerben

Az első osztály 14. fordulójában a Paks együttesét fogadja a Nagyerdei Stadionban a DVSC, mely találkozóra vasárnap ebéd után kerül sor.

0

DER11197-Nagy-300x164 DVSC: Győzelmi kényszerbenFotó: dvsc.hu

Nem úgy sült el a DVSC új vezetőedzőjének bemutatkozása, mint ahogy azt vártuk, a csapat 3-1-es vereséget szenvedett a sereghajtó Újpest otthonában. Első félidei hátrányát ugyan hamar le tudta dolgozni a debreceni gárda, de a Nikolic kiállítása utáni emberelőnyt szünet után a maga javára tudta fordítani a fővárosi alakulat. Carrillo úgy nyilatkozott a mérkőzés után, hogy a kiállításig teljesen kiegyenlített volt a mérkőzés. A valóságban ez viszont úgy nézett ki, csak negyedóráig voltak partiban a lila-fehérekkel, 15 perc játék után az Újpest vette át az irányítást, birtokolta többet a labdát. A második félidőben pedig egyértelműen az történt, amit a fővárosiak akartak, a Lokinak csak momentumai voltak. Ezt bizonyítja a kapura lövések aránya, a hazaiak majd 40 alkalommal próbálkoztak, míg a hajdúságiak csak öt-hat kísérletet jegyezhettek. Tény, nem könnyű emberhátrányban futballozni, de ez nem velejárója annak a defenzív, ötlettelen játéknak, melyet a debreceniek mutattak. Ha Gróf nem mutat be bravúrokat, ha az újpesti játékosok nem hagyják ki a ziccereket, nagyobb különbség is lehetett volna a két csapat között, akár négy-öt góllal nyerhetett volna az UTE.

Hétvégén a 14. fordulóval folytatódik a bajnokság, új feladat vár a gárdára, vasárnap a Paks érkezik Debrecenbe. Az atomvárosiak, mint az első körben, előző héten újra nagy pofont adtak a Puskásnak, másodjára is nagyarányú, 4-1-es győzelmet arattak. A zöld-fehérek szakvezetője, Bognár György a támadófutball híve, ennek megfelelően magasan védekezik a csapat, már az ellenfél térfelén letámadnak, megpróbálják megszerezni a labdát. Ezt a taktikát hatékonyan alkalmazzák, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy a mezőnyben a legtöbb találatot (32) jegyezhetik. Igaz, kapott gólok számában is ott vannak az élmezőnyben (27), de vezetőedzőjük azt vallja, mindegy mennyit kapnak, legalább eggyel többet kell rúgni, mint az ellenfél. Kétarcú csapat, ez látszik a statisztikájukból (5-2-6), képesek a bravúrra, de a váratlan vereségeket is szenvedtek már.

Mivel az előző szezonban a DVSC egy osztállyal lentebb szerepelt, nem találkozott egymással a két csapat. A korábbi három bajnoki év összevetésében a piros-fehérek állnak jobban, kilenc párharcból ötöt nyert meg a Vasutas, kettő döntetlennel zárult, kétszer pedig paksi győzelem született. Gólarány tekintetében nagyobb a különbség, ezen mutatóban 22-15 a Loki javára. Két sorsdöntő mérkőzés jut eszünkbe a Duna-partiakról, az első párharc után bronzérmet ünnepelhetett a debreceni társaság, a másik után pedig a kiesés miatt szomorkodhattak. Legutóbb a 3. fordulóban találkoztak a felek, mely mérkőzés bővelkedett gólokban és fordulatokban. Az első félidőben még a hajdúságiak vezettek, a másodikban viszont a Paks került előnybe, végül megosztoztak a pontokon a csapatok.

Azt, hogy a vasárnapi mérkőzés milyen eredménnyel zárul, nehéz megjósolni, a formát tekintve az atomvárosiak az esélyesek, ám ha Bódiék jó napot fognak ki, boríthatják a papírformát. Ehhez viszont 180 fokos fordulatra lesz szükség, a Megyeri úti teljesítmény kevés a sikerhez, de még a pontszerzéshez is. A legfontosabb, mint azt már sokadszor írjuk, a stabil védekezés, ha e téren nem sikerül előre lépni, borítékolható a vereség. Az pedig alapelvárás, főleg a Nagyerdei Stadionban, hogy a játékosok mindent tegyenek meg a győzelemért, elszántan, nagy akarattal és fegyelmezetten futballozzanak.

Egy győzelemmel akár a középmezőnybe kerülhet a DVSC, viszont vereség esetén akár a kiesőhelyre lehet csúszni. Utóbbira azért kevés az esély, nehéz elképzelni, hogy az MTK nyer Kisvárdán, a Gyirmót pedig Fehérváron, de nincsenek előre lefutott meccsek, a meglepetés benne van a pakliban. Ráadásul, ha az Újpest legyőzi a Honvédot, megelőzheti a Debrecent, így az is előfordulhat, hogy sereghajtóként zárja a fordulót a Loki. Bízunk benne, ez a forgatókönyv nem valósul meg, mindhárom pontot begyűjti a piros-fehér gárda. A szurkolók győzelmet várnak a csapattól, a játékosoknak, profi labdarúgók lévén, el kell viselniük ezt a terhet.

NB-I 14. forduló

DVSC – Paks

11.28. 13:30      Nagyerdei Stadion

KZT