DVSC: Mi történt tavaly és mi várható 2022-ben?

Az előző esztendő történéseit hónapokra bontva idéztük vissza, majd megfogalmaztuk mi várható a tavaszi folytatásban. A cikkben szó esett a szurkolókról, a játékosokról, az edzőváltásokról, valamint a fiatal generációról.

0

dvsckezdet-1-300x137 DVSC: Mi történt tavaly és mi várható 2022-ben?

Egy év alatt sok minden történhet – tapasztalták ezt bőrükön Debrecen városának hűséges szurkolói is, akik a 2021-es esztendő leforgása alatt jót és rosszat egyaránt megéltek. A szebb napokat is megélt Loki-fanatikusok ha nem is a pokolból a mennybe kerültek, de legalábbis a labdarúgó NB II-es bajnokság után immáron ismét az élvonalban szoríthatnak kedvenceikért. A piros-fehér tábor tagjai között akkora összetartás van, melyet már csak kevés helyen érzékelhetünk a mai, rohanó világban. Becsülendő, hogy pénzt és időt nem kímélve, a mindennapi problémát és a munkát félretéve a lehető legtöbb szabadidejüket a kedvenc csapatukra, a DVSC-re fordítják.

Az utóbbi időszak a cívisvárosi drukkerek számára nem volt könnyű, de az apró, örömteli pillanatokért megérte várni. Volt itt nevetés, volt itt sírás, azonban a Loki továbbra is szent és sérthetetlen maradt. A 2021-es esztendő kiemelt történései a következőek voltak:

Január: A másodosztályban szereplő, Kondás Elemér vezette csapat a tabella élén telelhetett, és megnyugtató helyzetből várhattuk a folytatást, mivel a bajnoki szünetben a Loki előnye 8 pontos volt. Bár a DVTK, a Nyíregyháza és a DEAC elleni edzőmeccs némi kivetni valót hagyott maga után, a gárda a Kazincbarcika ellen már meggyőző teljesítményt nyújtott. A játékoskeret létszáma szűkült, ugyanis Csősz Richárd véglegesen eligazolt, továbbá Bényei Balázs, Kenderesi Dávid, Sármány Kristóf és Sárosi Norbert a városi rivális DEAC-nak próbált segíteni, a kölcsönkontingenshez pedig később a kapus Zöldesi Illés is csatlakozott. Ebben a hónapban még az NB II tavaszi szezonnyitójára is sor került, a piros-fehérek hazai környezetben a Siófok ellen nyertek.

Február: A DVSC a szolnoki fájó vereséget követően a Magyar Kupában a DEAC elleni sikerrel vigasztalódott és jutott a legjobb 16 csapat közé. Közben a klub két újabb fiatallal kötött profi szerződést, az akadémián pallérozódó Bene Ádám és a török Besiktastól vételi opcióval érkező Kalafat Álmos is az első keret tagja lett. Örömteli hír volt, hogy Kinyik Ákos és Szécsi Márk a 100. bajnoki mérkőzésen ölthette magára a Loki-mezt, valamint Lakatos Benjámin a felnőtteknél először lépett pályára kezdőként. Bódi Ádámtól a csapatkapitányi karszalagot Dzsudzsák Balázs vette, ám a Gyirmót mégis meglepte a Lokit, így a remek hazai széria is megszakadt. Ezt követően új szakmai stábbal folytatódott a munka, Kondás Elemért a Huszti Szabolcs–Toldi Gábor duó váltotta. Az új edzők bemutatkozása jól sikerült, az együttes Szegeden ötgólos győzelmet aratott, majd a kupában a Siófok ellen a nyolc közé jutott. A hónap nem zárult jól, Korhut, Kusnyír és Bárány sokáig sérüléssel bajlódott és a Vasas elleni csúcsrangadó sem sikerült jól, így a debreceniek előnye két pontra olvadt.

pacsi-300x167 DVSC: Mi történt tavaly és mi várható 2022-ben?

Március: A Lokomotív hullámvölgybe került, az Ajka elleni idegenbeli vereséget követően már a Vasas vezette a tabellát. Bár a Magyar Kupában az MTK ellen tetszetős játékot mutatott a DVSC, végül a sorozattól búcsúzni kényszerült. Közben Sós és Bódi is a maródiak listájára került, de a fiatalok, Baráth Péterrel, Bárány Donáttal és Bényei Ágostonnal az élen megbízható teljesítményt nyújtottak. A csapat ismét jó formába lendült, és még Ugrai Roland személyében egy új igazolás is érkezett.

Április: A hónap elején fájdalmas hírről értesültünk, 71 éves korában elhunyt Maczkó Gyula, a DVSC egykori legendás csatára. Emléke előtt tisztelegve a Loki folytatta győzelmi sorozatát és a tabellán is visszavette a vezető pozíciót. Bódi Ádám már a 250. bajnoki mérkőzésén léphetett pályára, ezzel a klub szereplési örökrangsorában is előkelő helyen találjuk. A kis Loki élén közben az egyik klubikont egy másik váltotta, Szatmári Csaba helyét Igor Bogdanovics vette át. A DVSC a Nyíregyháza elleni ősi rangadón a hajrában értékes két pontot hullajtott, így egyre fokozódott a verseny a felsőbb osztályba kerülésért.

dvscünneples-300x147 DVSC: Mi történt tavaly és mi várható 2022-ben?

Május: A nézők mintegy fél év után térhettek vissza a Nagyerdei Stadionba, a játékosok pedig rögtön győzelemmel szolgálták ki őket, de egyben a feljutás szempontjából is fontos lépést tettek. A klub jövőjét szem előtt tartva a DVSC Futball Zrt. vezetése közben azt a döntést hozta, hogy a továbbiakban Ábrók Zsolt egy személyben vezeti az akadémia és a felnőttcsapat ügyeit. A Merkantil Bank Ligában pedig az izgalom csak fokozódott, a feljutást kitűző debreceni alakulat az utolsó előtti fordulóban a Szentlőrinc otthonában szerencsére nem hibázott. A végső döntés az utolsó játéknapra maradt, s mivel a Loki a Haladás ellen is nyert, Dzudzsák Balázsék több ezer szurkolóval közösen ünnepelték az NB II-es bajnoki címet és a feljutást. A következő napon azonban már megkezdődött a játékosmozgás, elsőként Kinyik Ákos távozott. A harmadosztályban szereplő DVSC II. a bennmaradásért harcolt, amit el is ért, így a májusi hónap kimondottan sikeresnek bizonyult. A piros-fehérek egykori labdarúgója, Madar Csaba is örülhetett, hisz az NB I-től a megye III-ig minden osztályban eljutott a bajnoki címig, ezzel a magyar és a nemzetközi futball különleges rekordere lett.

Június: Az országban szinte mindenki a részben hazai rendezésű, nem mindennapi labdarúgó Európa-bajnokságot figyelemmel követte, a pályán a DVSC korábbi játékosa, Varga Kevin is ott volt. Amíg a Nagyerdei Stadion új gyepszőnyeget kapott, addig az akadémián szervezeti változások történtek, Igor Bogdanovicstól pedig a kis Loki vezetését Szűcs János vette át. Bódival, Dzsudzsákkal, Kusnyírral és Ugraival, Gróffal és Tomas Kosicky-vel szerződést hosszabbítottak, Szatmári Csaba eligazolt, míg új szerzeményként Marko Nikolicsot és Soltész Dominikot jelentették be. Az Ultras Debrecen és a Loki Szurkolók Egyesülete ismét megrendezte a Komáromi Gábor-emléktornát, tisztelegve a Loki egykori legendás vezérszurkolója, a hat éve elhunyt Komcsi emléke előtt.

dvscroma-300x149 DVSC: Mi történt tavaly és mi várható 2022-ben?

Július: Miután magabiztos DVSC-győzelem született a Tiszakécske elleni edzőmeccsen, a csapat Telki felé vette az irányt. A debreceniek az edzőtáborban a Budafok, a Soroksár és a Vasas ellen is nyertek, majd egy igen rangos nemzetközi felkészülési mérkőzést vívtak Frosinone-ban az AS Roma együttesével. A piros-fehérek új játékosainak listájára még David Babunski, Sylvain Deslandes, illetve Charleston Silva dos Santos nevét írtuk fel, de örömteli hír volt az is, hogy nyolc saját nevelésű labdarúgó, (Gyönyörű Gergő, Kovács Gergő, Lipcsei Péter, Gellén Balázs, Tordai Balázs, Balla Mátyás, Mező Péter, Kozma Bence) profi szerződést kapott a klubtól. A kölcsönben lévő labdarúgók közül Bényei Balázs szerződése lejárt, ő a DEAC-hoz igazolt, de a következő időszakra Sárosi Norbert, Soltész János, Szabó Kornél és Lakatos Benjámin is a városi riválishoz került. Egy szurkolói ankét keretében az új mezek is bemutatásra kerültek. A Loki egy év után győzelemmel tért vissza az NB I-be, a Budapest Honvéd ellen Bárány góllal debütált.

Augusztus: A hónap elején Haris Attila eligazolt. A játékosok közül többen is sérüléssel bajlódtak, ennek ellenére a Loki továbbra is szórta a gólokat (három mérkőzésen 9 találat). Először a ZTE ellen nem sikerült pontot szerezni, majd a Ferencváros otthonában hiába vezetett a hajdúsági gárda, végül ott is vereség lett a vége. Pozitívum, hogy Bényei Ágoston is bemutatkozott az élvonalban és Ferenczi János a 150. NB I-es meccsét játszotta, továbbá Bévárdi Zsombor szerződést hosszabbított a klubbal. Természetesen ekkor is megemlékeztünk a 13 esztendeje elhunyt Garamvölgyi Lajosra, aki a DVSC-t játékosként is évekig szolgálta, edzőként pedig a legnagyobbak közé emelkedett.

dvscpiro-300x173 DVSC: Mi történt tavaly és mi várható 2022-ben?

Szeptember: Újabb támogatók álltak a Loki mellé, Baráth, Kusnyír és Bényei az utánpótlás-válogatottban remekelt, az NB III-as együttes is mentetelt a bajnokságban. A piros-fehérek a Gyirmót ellen kiütéses győzelmet arattak, a Magyar Kupa új kiírásában pedig a 32 közé jutottak. A DVSC sikeredzője, Herczeg András Mesteredzői-díjat vehetett át, a hónap bombahíre pedig az volt, hogy a korábbi válogatott csatár, Németh Krisztián Debrecenben folytatja pályafutását.

Október: A nagyszerűen védő Kosicky izomszakadást szenvedett, így Gróf vette át a helyét a kapuban. Ugyan a Loki emberhátrányban a Fehérvár ellen pontot szerzett, de aztán nagy hullámvölgy következett és Kecskeméten kiesett a kupából. Tény, hogy valami ekkor nem működött, melynek következtében a Huszti Szabolcs–Toldi Gábor edzőpáros távozott, akik helyére ideiglenesen a Jeremiás Gergő–Dombi Tibor duó lépett. Rossz passzban is egy pontot sikerült csenni az MTK otthonából, aztán a Honvéd elleni óriási fordítás három egységet ért. A csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs a magas színvonalú munkájáért Hajós Alfréd díjban részesült. Mindemellett a DVSC Öregfiúk-csapata több nemes cél érdekében is összegyűlt, és tekinthettük meg, hogy a hajdani játékosok még mindig mennyire zseniálisan futballoznak.

DVSC_öröm-300x144 DVSC: Mi történt tavaly és mi várható 2022-ben?

November: Joan Carrillo személyében hazánkban már bajnoki címet is nyert tréner ült le a Loki kispadjára, mellett a szakmai stábba Czuczi Mátyás érkezett. A bemutatkozás nem sikerült jól, Újpesten kikapott a csapat, majd hazai közegben a Paks ellen döntetlen született. Gróf és Sós egyaránt a 100. NB I-es meccsét játszotta, de nem lehetett igazi örömük, hisz a DVSC visszacsúszott a tabellán. A hónapban továbbá megrendüléssel értesültünk a szomorú hírről: a Loki egykori csatára, Ivo Georgiev szívelégtelenség miatt 49 évesen távozott az élők sorából.

December: A DVSC felnőtt csapatának tagjai a Mikulásra való tekintettel ajándékokkal lepték meg az akadémia legkisebb növendékeit, mellette a karácsony közeledtével a nehéz sorsú gyermekeknek is gyűjtöttek. Bontogatta szárnyait a fiatal generáció, Gyönyörű Gergő, Szujó Attila és Baranyai Nimród is bemutatkozott az első csapatban, utóbbi játékosra már kezdőként is számítottak. Az esztendő vége jól sikerült, egy szurkolói ankét után a gárda a Fradit meg tudta lepni és kétgólos győzelmet ünnepelhetett, majd a Gyirmót ellen döntetlennel zárták a pontvadászat első felvonását.

A mögöttünk hagyott esztendő legfőbb célja egyértelműen megvalósult, miszerint a DVSC visszajutott oda, ahová való: az NB I-be. Gyakran vitát szül, mely csapatok alkossák a labdarúgó első osztály mezőnyét, de afelől kétség sem lehet, hogy egy kétszázezer lakosú városnak egy élvonalbeli gárdára szüksége van.

dvscultrak-300x151 DVSC: Mi történt tavaly és mi várható 2022-ben?

A cívisváros első számú egylete az idényben eddig felemás teljesítményt nyújtott, a drukkerek természetesen pozitív és negatív dolgokat is tudnának sorolni. Azonban most sokkal inkább egy jövőre irányuló kérdést tehetnénk fel: mi várható a 2022-es folytatásban? – Ha a választ teljes mértékben nem is tudjuk, statisztikák, illetve megalapozott tények alapján jósolhatunk.

Vannak álmodozók, léteznek pesszimisták, egyesek pedig realistán próbálják szemlélni a világot. A felsorolás utolsó típusát képviselve körüljártuk, mire számíthatunk a közeljövőben. A Lokomotív 4 győzelemmel, 6 döntetlennel és 7 vereséggel a háta mögött a 9. pozícióból várhatja a bajnokság folytatását. A korábbi évekből megszokhattuk, hogy a mezőny igencsak sűrű, így a lényegi kérdések, mint a dobogó és a bennmaradás, valószínűleg megint az utolsó fordulókban dőlnek el.

A DVSC sportigazgatója, Tőzsér Dániel a klub honlapjának tavaly májusban így nyilatkozott: „Egy sportember csak és kizárólag a győzelemért játszik minden meccsen, ez alól mi sem vagyunk kivételek, de klubszinten lépcsőről lépcsőre szeretnénk haladni. Jövőre egy biztos bennmaradás a reális célunk.”

Mindezek alapján elsősorban a Joan Carrillo vezette csapatnak az a feladata, hogy a végelszámolásnál a kiesést jelentő vonal felett végezzen. Ennek elérése esetén a DVSC a következő évadban akár még közelebb kerülhet a dobogóhoz, azonban addig mindenkinek fel kell nyitni a szemét, hisz egyelőre nem reális cél a nemzetközi szereplés.

241711784_3086785171599948_3983186011975004438_n-e1631653282127-647x420-300x195 DVSC: Mi történt tavaly és mi várható 2022-ben?

A legnépszerűbb futballal foglalkozó weboldal, a transfermarkt.com adatai alapján a Loki játékoskeretének piaci értéke jelenleg 6,88 millió euró. A Magyar Nemzeti Bajnokság mezőnyét tekintve ez a 8. legmagasabb szám, de az akadémiáról érkező fiataloknak köszönhetően ez hamarosan javulhat. Az újév első hetében Németh Krisztián elhagyta Debrecent, de a télen még valószínűleg a keretben lesz változás. A pallagi akadémia felől megközelítve is fontos, hogy minél több meghatározó labdarúgó, illetve fiatal tehetség jusson szóhoz, hisz ezzel sok-sok gyermeket motiválhatnak.

A Kecskemét elleni Magyar Kupa-búcsú hibáiból mindenképp tanulni kell, hogy aztán a következő kiírásban sikeresebb legyen a Loki. A győzelmekkel a szurkolói bázis is növekedhet, az őszi mérkőzéseken átlagban több mint négyezer fő foglalt helyet a Nagyerdei Stadion lelátóján, amely a Ferencváros mögött a 2. legjobb hazai nézőszámnak felel meg.

A gólkirályi címért folytatott versenyben 9 gólos Ugrai Roland a harmadik helyen áll, a kanadai táblázat tekintetében pedig a 7 asszisztot jegyző Dzsudzsák Balázs is kiváló pozíciót foglal el. A fiatalok produktivását szemlélve Baráth Péter is kiemelkedik a mezőnyből, de az ősz NB I-es álomcsapatában Bévárdi Zsombor, valamint Varga József neve is ott szerepelt, tehát minden adott, hogy vezérletükkel a Debreceni VSC szép eredményeket érjen el.

Hogy mit hoz a jövő? – hamarosan erre fény derülhet. A januári alapozásra nem jut sok idő jut, a héten már edzőmérkőzést is játszik a Loki, majd a hónap végén a második helyen álló Kisvárda együttese látogat Debrecenbe.

T.H.

Fotók: Kovács Péter, Derencsényi István, Halmai Balázs/dvsc.hu