Egy fiatal atléta, aki tudatosan készül

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola ifjú tehetsége, K. Szabó Gabriella is indul az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Csütörtökön, 400 m gáton áll rajthoz, és mint fogalmazott, méltóképpen szeretné képviselni az országot.

0

KSzabo-1 Egy fiatal atléta, aki tudatosan készülEdző és tanítvány. K. Szabó Gabriella és édesanyja, Perényi Gabriella

Egy nappal a verseny előtt, hogy érzed magad?

Nagyon jól érzem magamat, tetszik a környezet, nagyon jó a hangulat és örülök, hogy itt lehetek.

Milyen formában vagy?

Jó formában vagyok, mindent megteszek holnap azért, hogy minél jobb eredményt érjek el, méltóképpen tudjam Magyarországot képviselni.

A mezőny ismeretében, mire számítasz?

Mindenképpen a döntőbe szeretnék kerülni, nem lesz könnyű, erős a mezőny, de mindent megpróbálok, hogy a célomat elérjem.

Ez az éved eddig nagyon jól sikerült. Hogyan értékelnéd az eddigi teljesítményedet?

Az eddigiekkel elégedett vagyok, a felkészülésem nagyon jól sikerült, a nyári versenyeken is jó eredményeket értem el, ahogy terveztük, eddig úgy sikerült minden. Aranyérmek viszonylatában is jól állunk, de nem szabad elégedettnek lenni, mindenképpen tovább szeretnék még javulni.

Szüleid is atléták voltak, számodra nem is volt kérdés, milyen sportágat válassz?

Igazából teljesen egyértelmű volt, hogy atléta leszek, bár voltak más sportágakban is próbálkozások, ezek nem voltak komolyak, de az atlétika mindig ott volt az életemben, végül ennél maradtam.

Már a kezdeteknél arról álmodoztál, hogy sikeres sportoló leszel?

Kisseb koromban még nem vettem annyira komolyan, inkább játszottunk az edzéseken, viszont ahogy jöttek a versenyek, egyre komolyabban álltam a sporthoz, komoly célokat tűztem ki magam elé.

Jelenleg édesanyád az edződ. Vele is kezdted, vagy csak később kezdte ő irányítani az edzéseidet?

Egyből anyukám volt az edzőm, nem is tudnám elképzelni, hogy más legyen.

Hogy képzelhetjük el? Edzés előtt és után anya és gyermek, edzés közben edző és tanítvány a viszony? Szigorú edző anyukád?

Ez egyáltalán nem így van, nem szigorú, mindenben segít nekem, de edzés közben el tudjuk különíteni azt, hogy ő az anyukám, olyankor az edzőm.

Az edzések, versenyek és a tanulás sok idődet elveszi, a maradék kevés szabadidődet mivel szoktad tölteni?

Fontos számomra a tanulás, erre mindenképp odafigyelek. Szeretek olvasni, biciklizni vagy egyéb más sportot csinálni. Kevés időm jut a barátokra, de időnként szoktunk közös programokat szervezni.

Melyik iskolába jársz?

A Debreceni Református Kollégium Dóczi Gimnáziumába járok.

A sportsikereidet hogy fogadják az iskolatársak, tanárok?

Mindenki nagyon kedves, próbálnak mindenben segíteni, ha egy verseny miatt tanítási napot kell kihagynom, az osztálytársaim és a tanáraim is segítenek bepótolni az anyagot. Az iskola mindenben támogat. Örülnek a sikereimnek, biztatnak, ami nagyon jó érzéssel tölt el és köszönöm nekik.

Nehéz a versenysportot és a tanulást összeegyeztetni?

Nem könnyű, viszont nem is lehetetlen. Mindkettő nagyon fontos számomra, így maximálisan odafigyelek mind a sportra, mind a tanulásra. Idővel szeretnék majd diplomát szerezni, jogon vagy orvosin. Szerencsés vagyok, mert szüleim mellettem állnak és mindenben számíthatok rájuk, amit köszönök nekik. Ők is tudják, a sport nem minden, mellette nagyon fontos, hogy készüljek a sport utáni életre is.

Visszatérve a sportra. A szabadtéri szezon fele ment még le, milyen versenyek várnak még rád?

Szeptemberben nagyon sok versenyem lesz, többek közt a serdülő ligadöntő, illetve az U-16-os válogatott viadal, amire szeretnék kijutni.

Ha kicsit távolabbra tekintünk, milyen célokat tűztél ki magad elé?

Jövőre ifi EB lesz itt Győrben, valamint ifjúsági olimpia, ezeken mindenképp szeretnék indulni.

Sok sikert kívánok neked a holnapi versenyen, azt kívánom, a sportpályafutásod töretlen legyen és azokat a célokat, álmokat, amiket szeretnél elérni, megvalósítani, váljanak valóra.

Köszönöm szépen.