Fotó: deac.hu
A harmadik percben jegyezhettük fel az első veszélyesebb jelenetet, ekkor a jobb szélen meglóduló Gregory löketét lábbal hárította Faragó Ádám. Ezt követően is egy ideig a vendégek voltak fölényben, ennek ellenére a hetedik percben Tóth Attila góljával a házigazdák szerezték meg a vezetést. A gól után nem sokkal a nyíregyháziak mestere, Lovas Norbert időt kért. A rövid tanácskozás után Gregory bombájánál fellélegezhettünk, hiszen a labda a lécen csattant. Az első félidő derekán 1-1-re módosult az állás: Maneca fordult kapura, végül a lökete a kapunk jobb alsó sarkában pihent meg. A 12. percben pedig már a vendégeknél volt a fór, ugyanis ezúttal Gregory már pontosan célzott. Szerencsére a szünet előtt még láthattunk egy találatot: Tóth Attila centerezéséből Kovács Ádám profitált, így 2-2-es állással zárult ez a játékrész.
A pihenőt követően remekül folytatta a találkozót a debreceni gárda, ugyanis Tóth újabb gólpasszából ismét Kovács volt eredményes. A 22. percben pedig Vass Ottó pókhálózta ki a rövid felső sarkot, ezzel 4-2-re módosult az eredmény. A hátránya miatt a Nyíregyháza próbált magasabb fokozatba kapcsolni, de a fekete-fehérek sem tétlenkedtek, hiszen gyors ellentámadásokkal próbálták hizlalni előnyüket. Egy szépen felépített akció végén Maneca köszönt be ismét, ezzel egyre olvadt a különbség. Mindkét gárdának nyílt sansza arra, hogy elmozduljon a 4-3-as állásról, de az esélyekkel egyik oldalon sem éltek a játékosok, Gregory például egy büntetőt is elhibázott. A hajrában az öt a négy elleni taktikát vette elő a Nyíregyháza, ám a hősies védekezésünknek hála megóvta kapuját a DEAC az újabb góltól.
Férfi futsal NB I 22. forduló
DEAC – Á Stúdió Futsal Nyíregyháza: 4-3 (2-2)
DEAC: Faragó Á. – Vass, Erdei K., Krajnyák, Tóth A.
Cserék: Vincze, Erdei Sz., Franchu, Győri, Tóth B., Kovács Á., Komádi, Szabó Á., Magyar
Vezetőedző: Tihanyi Csaba
Gólszerzők: Tóth A. 7′, Kovács Á. 20′, 21′, Vass 22′





