Egy ötöst lőttünk a vegyes csapatnak

A DHK junior csapatának szeptember 16-ai ellenfele a Hokiklub Budapest DVTK Select együttese volt, akik a meccs napjáig mindösszesen két találkozón léptek pályára az osztrák bajnokságban és még nem szereztek pontot.

0

defaultnews_u20_ebysl-3-300x200 Egy ötöst lőttünk a vegyes csapatnak

A mieink viszont gyengébb kezdés, konkrétan két vesztes találkozó után sikert sikerre halmoztak az utóbbi időben; idegenben győztek három nagyon erős gárda, a Jesenice, a Salzburg és Fehérvár AV 19 ellen. Így érthető, hogy a mieink magabiztosan, de elbizakodottság nélkül hangoltak az összecsapásra.

Alig több, mint egy perccel a találkozó kezdete után máris emberhátrányba kerültünk, Yakimchukot ültették le, szabálytalan testjáték okán. A hátrányban kiválóan védekeztek a mieink, a vegyes csapat nem talált fogást rajtuk. Ezt követően változatos játék folyt a pályán, a kapuk ritkán kerültek komoly veszélybe. 05.21-nél korongot vesztettünk a saját harmadunkban, a pakk az üresben korcsolyázó R. Szabó elé került, aki megszerezte a vezetést a vendégeknek. 09.12-nél egyenlíttek a mieink, Nagy Zalán passzával Kozma lódult meg és éles szögből a felső sarokba vágta a korongot. Bár aktívan játszottak, sokat lőttek kapura a vendégek, 15.40-kor növeltük az előnyünket; Yakimchuk tartotta benn a támadó harmadban a pakkot, Kozma egy szép cselsorozat után Rácz Kristófot találta meg, aki azonnal a hálóba lőtt. Bár a vendégek sokat kezdeményeztek, többet lőttek kapura (11-18), mint a debreceni juniorok, a jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően megérdemelten vezettünk a szünetben egy góllal.

A 22. percben Markov kígyózott végig a pályán, már a HBS védekező harmadában járt, amikor sikerült akasztani, – emberelőnybe kerültünk. 23.25-nél szép korongjáratás után Rácz Kristóf érkezett jókor és másodszor is eredményes volt! 25.40-kor feljebb zárkóztak a vendégek, lélekben még folyt a hazai találat ünneplése, amikor Somogyi betalált. A mieink kivédekezték Kriukov 24.59-kor kezdődő kiállítását, majd egyenlő létszámnál Filep vezetett gyors ellenakciót, ám a helyzet kimaradt. Nem sokkal később Csúvár lövését hárította a HBS kapusa. A játékrész közepe táján erősen nyomott a vegyes csapat, Yakimchuk azonban korongot szerzett, kilépett vele és 31.52-kor a felső sarokba vágta. 35.41-nél Filepet küldték 2 perces pihenőre testre ütését, de a hátrány újra kivédekeztük. A 2. játékrészben kiegyenlített játék folyt a jégen, a kapura lövések terén egy kísérlettel felülmúltuk az ellenfelet.

A 3. harmad is debreceni kisbüntetéssel kezdődött, ezúttal Kozmát küldték ki. A HBS emberfórját kivédekeztük, majd ide-oda hullámzott a játék, a kapuk felváltva forogtak veszélyben. 48.51-nél Szigeti került a büntetőpadra, alig több, mint egy perccel később Filep is 2 percet kapott, kettős emberfórban játszhattak a vendégek. Komoly melóval sikerült kapott gól nélkül megúszni ezeket a perceket, nem utolsó sorban Gönczi Lajos nagy védéseinek köszönhetően. Alighogy kiegészült, máris négy főre fogyatkozott a csapat, ezúttal Rácz Kristófot látták szabálytalannak a játékvezetők. A mieink azonban ismét kiválóan dolgoztak emberhátrányban, különösen Yakimchuk volt elemében, a vendégek képtelenek voltak elválasztani a korongtól! 55.10-kor Filep indult meg egy lecsorgó koronggal, a HBS harmadának közepe tájáról váratlanul kapura lőtt, a korong beakadt, ezzel kialakult az 5-2-es végeredmény.

A mieink kiváló emberhátrányos védekezésüknek és a jó helyzetkihasználásnak köszönhetően megérdemelten nyerték meg a találkozót, többek között azért,  mert a meghatározó játékosaik hozták a formájukat. A HBS mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a hazaiaknak, a meccs bizonyos szakaszaiban fölényben is játszott, ám ez meddőnek bizonyult.

Zárszóként idézzük JAN BYLESJÖ és STEFAN FALK véleményét találkozóról: „A KMH-DVTK Select elleni mérkőzésünk nem abban a játékrendszerben zajlott, amit az eddigiekben megpróbáltunk felépíteni. Bár a játékosok keményen próbáltak helytállni, nem tudták felvenni a találkozó ritmusát és nem úgy kezdték az összecsapást, ahogyan szerettük volna. Néhány jó csere és egyéni megmozdulás végül gólokat eredményezett, de mindez nem azt jelentette, hogy végig kontrolláltuk a játékot. A pozitívumok között említenénk, hogy emberelőnyben gólt szereztünk, az emberhátrányos védekezés hét alkalommal kiválóan működött, Gönczi Lajos jó formájának is köszönhetően. Voltak és lesznek is még olyan meccseink, ahol csapatként játszunk és nyerünk, bár a struktúra nem működik jól és a játék menete sem olyan, amilyennek szeretnénk.”

2018.09.18. 12.05 Debreceni Jégcsarnok
(EBYSL 31) Debreceni HK-HBS 5-2 (2-1, 2-1, 1-0)
Gólszerzők:
 Rácz Kr.(2). Kozma, Yakimchuk és Filep, illetve R. Szabó és Somogyi