Fotó: Csubák Zoltán/Archív
Tudja milyen emlékezetes évfordulót ünnepelhet jelenleg társaival?
Segítsen!
43 évvel ezelőtt, ilyenkor decemberben, a Benyáts Balázs edzette Debreceni Dózsa EHF nyolcaddöntőt játszott a félelmetes francia Dijonnal.
Megvan! Soroljam az összeállítást? A nevek mellé tegye zárójelbe a góljaik számát is.
Ha megkérhetném.
Hoffmann – Takács (2), Molnár F. (4), dr. Süvöltős (2), Kormos, Varga (12), Sárközi (3). Cserék: Szabó Pista a kapuban – Kordás (4), Papp, Juhász. Kint győztünk 28-26-ra, itthon, a visszavágón kiütöttük őket 27-15-re. Régen volt. Előtte azonban három esztendővel a bajnokok tornáján vertük a Szófiát, csak a dán Fredericia állított meg bennünket. Nagyon együtt volt az a társaság. Állandóan ugrattuk egymást. Dijonban beültünk vacsorázni egy étterembe. Kakaslevest kértünk, meg valamilyen másodikat, amihez járt egy szósz is. Borzalmas íze volt. Mikor kihozták, Papp – aki akkor újonc, ifista volt – kérdezte mi ez. Mondtuk neki, hogy a leves. Megette. Látni kellett volna az arcát.
47 év telt el a bajnoki cím megszerzése óta. Minden évben megünneplik. Mostanában elmaradt ez a találkozó.
Ennek több, és inkább szomorú oka van. A hajdani tizenhárom fős gárdából heten már odafent dobálják a gólokat. Idén is eltávozott közülünk Pócsi Attila és Lukács János. Itt volt a covid is, akik még élünk tovább visszük a hagyományt, remélem hamarosan újra egy asztalnál ülhetünk.
A ’76-os montreali olimpia örök szívfájdalom. Miért?
Arany esélyesként utaztunk ki. Az ellenfelek is azt mondták, mi vagyunk a legjobbak. Faludi kapitány azonban eltaktikázta az egész tornát. Csak két példa: a megszokott, egymás gondolatát is ismerő Süvöltős – Varga párost szétszedte. Az szakmabeliek meg nevettek ezen a bakin, és köszönték szépen. Nem vitt ki balkezes jobbszélsőt. Az akkor legjobb formában lévő Gottdiener Laci itthonról drukkolt. A hatodik hely mérhetetlen csalódás volt.
Ki volt a hazai mezőnyben a legkellemetlenebb ellenfél?
Nem féltem, nem tartottam senkitől. Gyors voltam, megszereztem a labdákat és ha úgy hozta, meg sem álltam a kapuig. Mint ahogy az emlékezetes bajnoki döntőben Pesten a Tüzér utcában. Nem sok volt hátra, 21-20-ra vezettünk a Honvéd ellen, ők támadtak. Elhalásztam egy labdát Kenyeres elől és Verőczi lábai között a hálóba pattintottam. Annyi idejük maradt, hogy Kovács Péter még bevitt egy találatot, de mi lettünk a bajnokok. Feledhetetlen volt a tízezer ember, akik a vállukon vittek bennünket a Nagyállomástól a Nagytemplomig amikor hazaértünk. A TV akkor közvetítette ezt a meccset, de sajnos nincs meg az archívumokban.
Igaz, hogy 12 évesen már Tatán volt edzőtáborban?
Igaz. Minden sportágat kipróbáltam. A Fradi el akart vinni a focisták közé. Maradtam a kézilabdánál. Nem bántam meg!
Jelenleg?
Orvos ezredes vagyok, dolgozom. Igazságügyi orvos szakértőként számítanak rám. Annak a pályának a közelében lakom, ahol harmadikos gimnazistaként a Dózsa – Rácsay Lajosnak köszönhetően – felfigyelt rám. A salakos már nincs meg, épületek váltották, de akárhányszor elmegyek arra felé, az emlékek megjelennek. És ez így van rendjén!
W.Gy.
