
Lendületesen kezdtek Sándor Csaba tanítványai, zártan védekeztek, labdaszerzések után gyors támadásokat vezettek, helyzeteket dolgoztak ki, ezekből a 38. percben Farkas Tomi egyet ki is használt. Szünet után annyiban változott a játék képe, hogy a Puskás előtt adódtak inkább lehetőségek. Már úgy nézett ki, meg lesz a három pont, de hátul elkövettek egy védekezési hibát, rosszul helyezkedtek védőink, a vendégek pedig kiegyenlítettek a 87. percben.
Összességében igazságos eredmény született, egy jó erőkből álló Puskás ellen sikerült egy pontot szerezni.
DVSC-DLA – Puskás Akadémia: 1:1 (1:0)
DVSC-DLA: Ecsegi, Baranyai, Pinte (Kertész 30’), Perevuznik, Bényei, Fűzfői, Farkas, Zahuczky (Kovács 80’), Talpalló, Lipcsei, Sustyák
Edző: Sándor Csaba
Gólszerző: Farkas 38’
Sándor Csaba: Nagyon jól játszottunk a mérkőzésen, főleg az elején, az első félidőben nekünk voltak helyzeteink, a vezetést is megszereztük, a másodikban inkább a Puskás előtt adódtak lehetőségek. Az utolsó 10-15 percben nagyon ránk jöttek, egy helyezkedési hibánkat kihasználva, egyenlíteni tudtak. Mindenki jó teljesítményt nyújtott, odatette magát, mentálisan erősek voltunk, véleményem szerint, jó eredményt értünk el, sikerült pontot szereznünk.





