Fotó:deac.hu
Az előző forduló bravúrgyőzelme után abban bíztunk, most is meg lesz a három pont. A bizakodásra az is okot adott, hogy ősszel a debreceniek egy ötössel küldték haza a gyöngyösi gárdát, de ez nem ismétlődött meg szombaton, mind gólban, mind pontokban elmaradtak. A kellemetlen időben zajló mérkőzésen a hazaiak már a 11. percben megszerezték a vezetést, amit a második játékrész elején sikerült kiegyenlíteni. A találkozón több gól már nem esett, így a csapatok megosztoztak a pontokon.
A DEAC számára minden pont létkérdés, hogy elmozduljon az utolsó előtti helyről. A középmezőnytől pontszámban nincsenek nagy távolságban, mindössze három egységnyi a lemaradásuk.
Gyöngyös – DEAC: 1:1 (1:0)
DEAC: Csúri, Vékei, Balogh, Ramos (Csörgő 69’), Nagy Z., Karikás, Nagy D. (Mócsán 87’), Spitzmüller, Ménes, Nagy R. (Sütő 52), Máté
Edző: Sáfár Attila
Gólszerző: Vékei 56’




