A Szolnok és az OSC elleni győztes formát átmentve, rögtön az első percben magához ragadta a kezdeményezést a BVSC és öt gólos előnyt alakított ki nyolc perc után (0-5).
A hatodik zuglói találatot követően született meg az első debreceni gól Kis Ferenc révén. Nem sokkal később Andro Gagulic harcolt hatalmasat centerben és szerezte meg a második hazai találatot. A félidőben 8-2-re vezetett a BVSC.
A harmadik negyed hozta a legkevesebb találatot, mindössze hármat. A fővárosiak kétszer voltak eredményesek, a mieink gólját pedig Maroje Gluhaic szállította. Ehhez persze az is kellett, hogy hátul Krémer Balázs több bravúrt is bemutasson (3-10).
A záró játékrészben érkezett Rajna Benjámin a kapuba, aki szintén kiválóan tartotta a debrecenieket. A támadójáték szépen feljavult a végére, melynek köszönhetően sikerült megnyerni az utolsó felvonást. A DVSE első két gólját a negyedben Andro Gagulic és Somorjai Sebestyén szerezték, a végeredményt pedig Pónya Tibor állította be. A BVSC 12-6-ra nyert, így sajnos nem ismétlődött meg a „miskolci csoda”.
E.On Férfi OB1 23. forduló
DVSE-Master Good – BVSC: 6-12 (0-5,2-3,1-2,3-2)
DVSE: Krémer – Somorjai 1, PÓNYA 1, GAGULIC 2, Macsi P., Cavano, GLUHAIC 1
Cserék: RAJNA (kapus), KIS 1, Mihov, Macsi M. 1, Füzesi , Stefanidesz, Bera
„Nagyon keményen beleállt a BVSC a találkozóba és ez meg is látszott az első negyedben. A második félidőre sikerült összerakni a játékunkat és ekkor sikerült több jó megoldást is kiviteleznünk. Ezt kell majd átmenteni a folytatásra. Isten éltesse a Hölgyeket!” – nyilatkozta a mérkőzés után Kádár Kálmán, a debreceniek vezetőedzője.