A debreceni gárdának volt oka törlesztésre, hiszen az utolsó három egymás elleni mérkőzésen mindössze egyetlen pontot sikerült elcsípniük. Forma szempontjából kétség kívül a vendégcsapat állt kedvezőbb helyzetben, habár Herczeg András lehetőségeit Tabakovic, Könyves és Takács sérülése eléggé limitálta.

A Loki 9 forduló óta veretlen, csak az Újpest tudta otthon megállítani a Lokomotívot, és döntetlent elérni, míg a hazai csapat egy Kecskemét (Megye 1. osztály) elleni 4:1 arányú Magyar Kupa győzelmen kívül, csak döntetlenek és vereségek hadát tudta felmutatni ebben az időintervallumban.

Mészáros, oldalunknak adott hétközi nyilatkozatában kifejtette, hogy nem szabad lebecsülni a kövesdi csapatot, hiszen az első fordulóban is okoztak meglepetést, de a cél a győzelem megszerzése lesz.

Aktívabban kezdte a Debrecen a mérkőzést, a 9. perc derekán Varga Kevin gyönyörű kiugratását Sós lőtte a kapusba.

Az első tíz perc sokkjából felébredve, átvette a kezdeményezést a Mezőkövesd és több helyzetet is kidolgozott, de a gól elmaradt. A Loki ki-ki szabadult a hazai csapat nyomásából, így a 19. percben Mengolo tudott kiugrani a védők hibája után, de ajtó-ablak helyzetben mellé pörgette a labdát, nem egész hat perccel később pedig Sós beadására érkezett pontosan, de a kapus bravúrral védett.

Megélénkült a Debrecen támadójátéka, amihez a hazai védelem asszisztált, a 28. percben Varga Kevin indította Mengolot, aki egy kicsit kisodródva, de elrúgta a labdát, amely Tujvel lába között utat talált a kapuba. (0-1)

Támadásban maradt a piros csapat, és a 31. percben Mengolo, egy perccel később pedig Sós szerezhetett volna gólokat, de mindkettő kimaradt.

Az első félidőben volt helyzet mindkét oldalon, de további gól-gólok nem születtek, így 0:1 eredménnyel vonultak a 15 perces pihenőre.

Az első félidőben vezethetett volna a Loki akár 4 góllal is, ha csak minden második ziccerét lövi be is.

A második félidőre további cserék nélkül érkeztek ki a csapatok, és ott folytatták ahol abbahagyták.
Többet volt a labda a hazaiaknál, de ez javarészt meddő volt.

A 70. percre Jovanovicot és Nagy Sándort kivéve csak saját nevelésű játékos tartózkodott piros mezben a pályán!

Kockáztatott a Mezőkövesd, és mindent bevetett, hogy pontot, pontokat szerezzen, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott, és a hajrára teljesen kinyíló hazai védelmet lekontrázva a Tőzsér-Ferenczi-Bódi trió csodálatos passzjátékával lezárta a három pont sorsáról szóló csatát a 84. percben. (0-2)

Saját magának tette nehézzé ezt a mérkőzést a Debrecen, hiszen az első félidőben eldönthette volna, és nagyarányú győzelmet is arathatott volna, de a lényeg a három pont és hogy ismét kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést így 12 forduló után 9 kapott góllal, a Loki rendelkezik a legkevesebb kapott góllal.

 

Jövő héten a Haladás látogat a Nagyerdei Stadionba, a mérkőzést szombaton rendezik 15:30-as kezdettel!

 

Hajrá Loki!

 

OTP Bank Liga, 12. forduló 
Mezőkövesd – DVSC 0-1 (0-2) 

Mezőkövesd Városi Stadion, 1641 néző. Vezette: Vad II István (Szécsényi, Szalai)
Mezőkövesd:
Tujvel, Tóth B, Iszlai (Strestik 57’), Lázár, Koszta, Brasen (Szalai 34’), Keita (Majtán 71’), Cseri, Vadnai, Hudák Vesenilovic
DVSC: Nagy, Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi, Tőzsér, Bódi, Jovanovic, Varga (Mészáros 81’), Sós (Csősz 69’), Mengolo (Nagy Kevin 60’)
Cserék:
Mezőkövesd:
Dombó, Farkas, Frano, Baracskai, Strestik, Majtán, Szalai
DVSC: Novota, Filip, Tisza, Mészáros, Sekulic, Csősz, Nagy K.

Gól: Mengolo (28’), Bódi (84’)
Sárga lap: Jovanovic (12’), Vesenilovic (43’), Bényei (44’), Hudák (57’), Tóth (61’)