Utoljára együtt a csapat
Madalina Zamfirescu, Arna Sif Palsdóttir, Lotte Grigel, Juliana Borges Lima… tapasztalt és kevésbé tapasztalt nemzetközi ígéretek, akiktől egyaránt sokat vártunk a tavaly nyári felkészülés kezdetekor. Ám ma már – mindenféle vakmerőség és túlzás nélkül – kijelenthető, hogy dán irányítónkat leszámítva egyik név sem hozta magával az előzetesen remélt minőséget. Lima elszántsága és akarnok mentalitása ellenére borzasztóan szeleburdi játékosként marad meg emlékezetünkben, olyasfajta egyéniségként, akinek minden megindulását csikorgó fogakkal szemléltük, tartva attól, hogy elfeledkezik valamelyik, ezen a szinten már alapvetőnek gondolt szabályról. Vele kapcsolatban sokatmondó, hogy a későbbi, kecskeméti kölcsönjátéka során is adós maradt a konstans megbízható teljesítménnyel. Palsdóttir a szezon hajrájában produkált fellángolásai ellenére nem képviselt többet egy szürke és középszerű beállósnál. Madalina Zamfirescuból pedig talán a rutin hiányzott leginkább ahhoz, hogy új környezetben azonnal berobbanjon. Persze nem érdemes elhallgatni, hogy esetenként a Fortuna sem nyújtott neki támogató jobbot – mint ismert, előbb novemberben, majd a decemberi világbajnokságon is megsérült a bokája. Benne mindenesetre bőven lehet perspektíva a későbbiekben, ennek adott nyomatékot az is, hogy a klub márciusban szerződést hosszabbított vele. De hogy ne csak a határainkon túlról Debrecenbe csábított játékosadagról legyen szó, muszáj megemlítenünk a BL-győztesként érkező, csapatba kerülésért megküzdeni nem tudó (nem akaró?) Hársfalvi Júliát, valamint Hajduch Csengét is, aki a szezon legnagyobb részében nem tudott kilépni poszttársa, Anna Punko árnyékából, ami azért bosszantó, mert a játék értéséhez, szervezéséhez szükséges minden alapvető képesség a birtokában van, nem beszélve arról a szintén nem elhanyagolható előnyről, hogy mindemellett még balkezes is. Támadóerényeit azonban csak a véghajrában sikerült érvényesítenie. Nem véletlen hát, hogy az említett névsorból csak két olyan játékos van, aki a soron következő szezont is a DVSC kötelékében kezdi meg.
Hat új névhez egyébként menet közben csatlakozott a hetedik. Jelena Despotovic azonban – mindannyiunk örömére – jól ismert arcként kopogtatott szerelésért a Hódosba. Ehhez persze kellett, hogy Jeca ljubljanai félszezonja alulmúlja számításait. Mindennek dacára az ott lehúzott időszakban olyan fejlődésen ment keresztül, mely révén jobb, komplettebb játékossá avanzsált, visszatérése után rengeteget lendített régi-új klubja akadozó csapatjátékán, és már legelső fellépése életmenő dózist jelentett, hiszen az évzáró – akkor még nulla ponttal szerénykedő – Békéscsaba elleni derbin hét találattal vette ki a részét a vártnál jóval szűkösebb, háromgólos sikerből.
Nem sokkal később aztán nyilvánvalóvá, s hivatalossá vált, a keleti riválissal szembeni csörte ütötte be az utolsó szöget a DVSC-Tone Tiselj együttműködés koporsójába. A felek az újév első napjaiban úgy állapodtak meg, hogy a jövő szempontjából szerencsésebb a különválás. Tudniillik, ekkor már túl voltunk néhány fájó bajnoki pofonon, egy EHF-kiesésen, és játékunk színvonalában, tervszerűségében, kiegyensúlyozottságában egyaránt elmaradt a várttól. Mindezt pedig Karina Yezhykava hosszas kiesésének és Mada Zamfirescu bokasérülésének ténye sem tette emészthetővé.
A nagyhatású szlovén mester a Népligetben még azért megríkatott mindenkit (s a csapat is tisztességes, érett kézilabdával tisztelgett előtte), majd napokkal később, a Vasas elleni hazai fellépésen elbúcsúzott az általa mélyen és őszintén csodált debreceni szurkolótábortól. Karakterének jelentőségét híven tükrözi, hogy az angyalföldiek elleni győzelem elsősorban az ő búcsújaként, semmint Vida Gergő debütálásaként kerül be a történelemkönyv lapjaira. Ahogy beszédes az is, hogy csapat és tábora a második félidő azon periódusában kapott erőre, amikor a Bajnokok Ligája-győztes tréner az ultrákkal együtt ugrált, s szurkolt a B-középben.
A különválás időszerűségét sokan és sokféleképp kérdőjelezték meg akkor, s most is. Egy azonban bizonyos: szép és örökké emlékezetes korszak zárult le Tone távozásával. Miképp az sem kérdéses, a hirtelen váltás okozta megrökönyödésen felülemelkedve a legtöbben örömüket fejezték ki amellett, hogy a folytatásra Vida Gergő kapta meg a bizalmat. Elvégre egy fiatal, helyi viszonyokat, és a debreceni utánpótlás színe-javát jól ismerő tréner vette át a stafétát, akiben hosszabb távon is ott rejtőzhet a potenciál. Az a potenciál, mely helyi edzőként Komáromi Ákost, majd Köstner Vilmost segítette abban, hogy tanítványaikat a klubtörténet legdicsőbb sikereire vezessék. S az a potenciál, mely itt-ott már megcsillant az elmúlt hónapokban.
Vida Gergő nehéz terhet kapott elődjétől
Ám ahhoz, hogy Gergő munkáját valós értékén kezeljük, túl kell lépnünk a számokon. Túl kell lépnünk azon, hogy a papíron behúzható, csekélyebb játékerőt képviselő csapatok ellen lejátszott meccsek kivételével nem nyertünk találkozót. Túl kell lépnünk azon, hogy egyetlen hazai rangadót sem tudtunk behúzni. Túl kell lépnünk azon, hogy végül csalódást keltő, kilencedik pozícióban intettek le minket a bajnoki versenyfutásban, miképp azon is, hogy legutolsó, fővárosi vizitálásunk olyan volt, mint a szezon őszi felének jórésze. Pocsék.
Mindez már a tavaszról a mérsékelt eredményesség ellenére sem mondható el. Elvégre hétről-hétre javult a csapat játéka, elképzelés költözött a támadásokba, és keménység a védekezésbe, hogy aztán sokadik nekifutásra véget érjen idegenbeli vesszőfutásunk. Mit véget érjen, a bajnokság hajrájában három találkozóról távoztunk pontokkal, ami még annak fényében is dicséretes, hogy a Budaörs, a Békéscsaba, vagy épp a Vasas legyűrésétől sem remegtek meg a falak. Mindehhez társul, hogy Siófokon, majd Fehérváron is korrekt kézilabdát mutatott az együttes, utóbbi helyszínen katartikus döntetlen koronázta az erőfeszítéseket, miközben Lotte Grigel, Anna Punko és Karina Yezhykava csak a lelátóról tapsolhatott társainak.
Jeca Despotovic decemberben visszatért, s azonnal vezérré lépett elő
Hazai környezetben sem kellett szégyenkeznünk, elvégre emelt fővel térhettünk haza a Ferencváros, az Érd, vagy épp a Dunaújváros elleni bajnokik után. Ahogy a szokás szerint Főnixben megrendezett, Győr elleni összecsapáson is megéltük a magunk tíz-tizenkétperces tündérmeséjét, a címvédő persze egyetlen időkéréssel megemberelte magát, végül simán nyert, de ahogy a hajrában Borgyos Panna és Zelizi Fanni repkedett a világ legkeményebb védelmének szorításában, azt az érintetteken túl a csarnok népe sem felejti el egyhamar. A két ifjonc emlékezetes beugróján túl egyébként Vida Gergő – ne legyen kétségünk, túlnyomórészt kényszerűségből – több utánpótlásjátékost is bevetett a tavasz folyamán. A Nyíradony elleni edzőmeccsen Vámosi Panna száguldozott, de keretben volt a negyedik helyen záró ificsapat két további tehetsége, Kelemen Gréta és Poczetnyik Luca is. A felnőttgárda korábban szóhoz jutó fiataljai – Tóvizi Petra és Román Dorina – pedig egyre több, minőségibb játékpercet tölthettek a pályán.
És a végszóhoz közelítve még Arna Sif Palsdóttir is kézilabdázó benyomását keltette. Végül azonban – legtöbbünk megkönnyebbülésére – a civil pálya mellett tette le a voksát, s hazatér Izlandra.
Az izlandi a holtszezon játékosállományának hét további tagjával együtt távozik, ami első nekifutásra mindenképp soknak tűnik. Mindjárt más a helyzet, ha megnézzük, hogy a nyolcasból hány játékos volt nélkülözhetetlen eleme az idei gépezetnek. Szintén csavar egy jókorát a dolgon, hogy Lajtos Nóra, vagy épp Sirián Szederke távozásával régi, piros-fehér színekkel már-már eggyé váló kedvenceket veszítenek el a szentimentálisabb cívisvárosi kézilabdabarátok. Hiányuk vélhetően a szilárdabb szíveket is megérinti, hiszen kapusunk hét, míg válogatottságig jutó beállónk négy szezonon keresztül segítette a gárdát, a szintén távozó Horváth-Pásztor Bettinához hasonlóan. Két idénye ellenére Karina Yezhykava sem a „futottak még” tábort erősíti. Személyében egy kivételes embert, és egy végtelenül profi, céltudatos sportolót ismertünk meg, akinek páros lábbal való felugrásaira és bámulatos megoldásaira évek múltán is emlékezni fogunk. S akkor még nem esett szó Csáki Viktóriáról, akinek mindene a DVSC, és aki valószínűleg soha nem igazolt volna el a csapattól, ha 2011-ben nem sokasodnak aggasztó viharfelhők szeretett klubunk jövője felett…
Csáki Viki könnyek között búcsúzott a Hódos közönségétől
A jövőépítés, a 2018/19-es szezon állományának, szerkezetének kidolgozása azonban már az esztendő legelején megkezdődött. A korábban Fehérváron dolgozó Pal Oldrup Jensen érkezése pedig új szemléletet és struktúrát integrálhat együttesünk mindennapjaiba. Ahogy klubunk ügyvezetője, Ábrók Zsolt is fogalmazott, az utóbbi évek sikereinek függvényében nem volt különösebb ok a változtatásra, ám a holtszezonban igencsak elszaporodó problémák tükrében jónéhány dolgot újra kellett gondolni.
A szisztematikus jövőtervezés részeként Vantara-Kelemen Éva, Jelena Despotovic, valamint újonnan szerződtetett játékosaink egyaránt kétéves kontraktusokat írtak alá a DVSC-vel. No és persze, ismerve az egyre fokozódó érdeklődést, még ennél is nagyobb bravúr az, hogy a világviszonylatban is problémás beállós poszton vitézkedő Tóvizi Petra szerződését sikerült további öt évvel megtoldani.
A reményteljes várakozás tehát adott, így mindannyian bízunk abban, hogy a megújuló, megerősödő Lokomotív már a következő szezonban visszatalál a neki fenntartott, piros-fehér sikerekkel kikövezett vágányra. Ahhoz, hogy mindez zökkenőmentesen menjen, kereken egy hónap múlva, július 9-étől kezdik meg rendkívül sokrétű, tesztmeccsekben gazdag felkészülésüket a Lányok. Tétre menő ütközeteknek azonban nyáron sem leszünk híján, hiszen júliusban junior kézilabda világbajnokságnak ad otthont városunk. Az éremesélyesként csatába vonuló magyar csapatban vélhetően két debreceni is lehetőséget kap majd, Tóvizi Petra és Pénzes Laura személyében. A hónap utolsó hetével kezdődően pedig az eggyel fiatalabb korosztály legjobbjainak rendeznek seregszemlét Lengyelországban, s bizonyára nem lenne meglepetés, ha Bohus Bea kiválasztottjai között több debreceni reménység tűnne fel, hiszen a tavalyi Eb-t harmadik helyen záró csapatban Szabó Dóra és Borgyos Panna mellett az újonnan szerződtetett Arany Rebeka is szerephez jutott.
Hajrá Debrecen!
T.S.
Fotók: dvsckezilabda.hu
