Egyetemi sport: Irány Łódź

Négy sportágban képviselteti magát a Debreceni Egyetem a vasárnap kezdődő Łódź-i Európai Egyetemi Játékokon.

0

IMG_7032-300x174 Egyetemi sport: Irány Łódź

Ünnepélyes keretek között mutatták be, majd búcsúztatták el kedden a játékokon részvevő sportolókat, sportvezetőket. Az eseményen részt vett Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja és Balogh László a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet igazgatója.

Balogh László kifejtette, nagy népszerűségnek örvend az egyetemi sport a hallgatók körében. A jövő sportolóinak, olimpikonjainak nagy segítség lehet a jövőben, ha ilyen volumenű sporteseményen vehetnek részt. Mondandója végén az alábbi szavakat intézte az egyetemi delegáció tagjait: „Ez az esemény azért nagyon fontos, mert azt gondoltuk, akik a Debreceni Egyetemet fogják képviselni, azokat jó magyar szokás szerint illik ünnepélyesen elbúcsúztatni”.

Bács Zoltán kiemelte, a delegáció nem csak a Debreceni Egyetemet képviseli Lengyelországban, hanem Magyarország hírnevét is öregbítik a játékokon. Mondandójában kihangsúlyozta, két év múlva hazánk ad otthont az Egyetemi Játékoknak.

„Ez a világ egyik legnagyobb létszámú sportrendezvénye, egy olyan egyetemi esemény, ahol a campusokat képviselők komoly sportértékkel bíró versenyeken vehetnek részt a saját közegükben. A játékoknak idén Lengyelország ad otthont, ám két év múlva hazánkban rendezik, úgy gondolom, hogy az ország számára ez egy hatalmas lehetőség” – fogalmazott a kancellár.

Az Európai Egyetemi Játékok július 17-én kezdődik és egészen július 30-ig fog tartani, mely eseményen négy sportágban – judo, futsal, vízilabda, tenisz – mérettetik meg magukat egyetemistáink.

O.K.