Egygólos győzelem az első hazai felkészülési mérkőzésen

Első hazai edzőmérkőzését játszotta le kedden este a DEAC hokicsapata a Debreceni Jégcsarnokban.

0

372908113_737986038134527_1391513690718736619_n-300x156 Egygólos győzelem az első hazai felkészülési mérkőzésenFotó: deac.hu

A találkozóra szép számban látogattak ki a szurkolók, ugyanis ingyen lehetett megtekinteni az egyetemisták fellépését. Az ellenfél az ugyancsak az Erste Ligában szereplő FEHA19 gárdája volt.

Nem sült el rosszul a mérkőzés az egyetemisták szempontjából, ugyanis sikerült nyerniük. A találkozó első harmadában hátrányba került a DEAC, Csollák Márkó volt eredményes a hetedik percben, ezzel előnnyel abszolválták a vendégek az aktuális etapot.

A második játékrészben már volt válasza a fekete-fehéreknek minderre: a 28. percben Kozma passzából Nicholas Rivera ütött gólt. Még ugyanabben a játékrészben fordítottak az álláson, ugyancsak Kozma Ferenc passzát ütötte be, ezúttal Mihalik András.

A záró 20 percben már nem született újabb gól, azonban a végén – mintegy gyakorlásképpen – 5-5 büntetőt ütött a két csapat. A házigazdák kettőt értékesítettek, viszont a fehérváriak egyet sem, mert Gönczi Lajos minden lövést hárított!

Felkészülési mérkőzés

DEAC – FEHA19: 2–1 (0–1, 2–0, 0–0)

Gólszerzők: Rivera 28′ Mihalik 39′