Egyre több a DVSC-s labdarúgó a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Labdarúgó Akadémia oktatási részlege 2015 júliusa óta segíti az akadémián aktívan sportoló, általános és középiskolában tanuló labdarúgókat. Az elmúlt három évnek most kezd beérni a gyümölcse. Az akadémia oktatási részlegének vezetője, Gyarmati Zoltán nyilatkozott honlapunknak a 2017-2018-as tanév eredményeiről.

0

 Gyarmati-Zoltán_3-696x695-300x300 Egyre több a DVSC-s labdarúgó a Debreceni Egyetemen

– Az elmúlt évekhez képest, ennek a tanévnek is megvoltak az egyedi esetei: az akadémiára már általános iskola felső tagozatában megkezdődött a beigazolás, amely egészen a középiskola 11. évfolyamáig tart. Nekünk a megfelelő iskolatípusba kell beiskoláztatni a gyerekeket, erre már évek óta megvannak a partnerintézményeink, illetve a kollégiumi elhelyezésben is segítenünk kell. Továbbá több esetben előfordult az évközi iskolaváltás, amikor is labdarúgóink a bázisintézményeinkbe iratkoztak át. Ennek előnye, hogy ezen iskolák segítik sportolóinkat, tolerálják a sportolás miatti nagyszámú igazolt hiányzást, és segítséget nyújtanak a tananyagok pótlásában és az eredményes érettségire való felkészítésben. Örömmel számolhatok be, hogy az akadémián végzősként futballozók közül mindenki sikeres érettségi vizsgát tett és többen eredményes felvételt nyertek Debreceni Egyetem különböző karaira. Jó időbeosztással, megfelelő motiváltsággal a játékosok tanulmányi eredményeinek állandó monitorizációjával tudunk sikereket elérni, aminek a következménye a nagyszámú továbbtanulás. Hogy csak egy párat említsek: tavaly érettségizett, de idén nyert felvételt testnevelés-olasz szakra volt játékosunk, Bucz Bence, aki jelenleg a DEAC NB III-as csapatának tagja, valamint az idén érettségizők közül Haraszti Patrik és Molnár Máté testnevelés-történelem szakra, Újvárosi Ádám, magyar utánpótlás-válogatott labdarúgó, a DVSC felnőtt keretének tagja testnevelés-földrajz szakra nyert felvételt. Szutor Tibor, a DVSC második csapatának tagja pedig a DE-GTK nemzetközi gazdálkodás szakán tanul tovább. Ők mind az öten a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium diákjai voltak. Kovács Péter (aki a DSC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumába járt) szintén magyar utánpótlás-válogatott futballista és ugyancsak a felnőtt keretünk tagja, a DE-GTK nemzetközi gazdálkodás szakán folytatja tanulmányait. Tonhaizer Ferenc a DE-GTK turizmus-vendéglátás szakára nyert felvételt, ő jelenleg a DVSC második csapatának tagja, ugyanúgy, mint Nikitscher Tamás, aki emelt szinten érettségizett testnevelésből, de még jelenleg nem döntötte el, hol folytatja a felsőoktatási tanulmányait. Utóbbi két játékos a Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium tanulója volt. Reméljük, hogy a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolájában és Kollégiumában 2018-2019-es tanévben érettségiző sportolóink (Krajcsó Krisztián, Soltész János, Tüzes Zsolt, Bencze Zoltán) közül többen ugyancsak a Debreceni Egyetem különböző szakain tanulnak tovább. Bízom benne, hogy labdarúgóink a tanulás mellett a sportban is tovább öregbítik a Debreceni Egyetem hírnevét. A hatékonyság elérése végett következetesen szem előtt kell tartani a kitűzött céljainkat. Folyamatosan fenn kell tartani a jó kapcsolatot partneriskoláinkkal. Tovább kell monitorizációs tevékenységünket folyatatni labdarúgóink tanulmányi eredményeinek tekintetében. Figyelnünk kell, hogy az akadémia-oktatási intézmény-szülő szociális hálóban a legnagyobb figyelmet maga a sportoló kapja megfelelő információk időben történő átadásával – zárta szavait Gyarmati Zoltán.