Fotó: DVSC Kézilabda Facebook
A vendég Kastamonu Belediyesi szintén négy pontot szerzett eddig a csoportban, hasonlóan a DVSC-hez. Az ellenünk elszenvedett vereség után a Thüringer HC ellen játszottak, szintén háromgólos vereséget szenvedve. Ezeket a találkozókat követte a Banik Most elleni „dupla összecsapás”, amelyet két győzelemmel abszolváltak a törökök. A török bajnokságban azonban nem nagyon kell megerőltetni magát a Kastamonunak, hiszen eddigi nyolc mérkőzésüket hibátlanul vették, január 7-én például 63-19-es győzelmet aratva. Az nem kérdés, hogy a hazai bajnokság jelentősen elmarad akár az NB-I, akár a nemzetközi kupa színvonalától, így számukra az igazi erőfelmérő az EHF Kupa. Ebben a sorozatban a legeredményesebb játékosuk Asli Iskit, aki a négy mérkőzésen 46 gólt szerzett, ezzel harmadik helyezett az összetett góllövő listán, míg az 1980-ban született Yeliz Özel 25 találatával a második leggólerősebb. Ők ketten az igazán gólveszélyesek, de a jobbszélső Jana Uszkova vagy a beállós Ceren Coskun is képesek jó játékra. Kapusposzton a szlovén válogatott Pandzic mellett az odavágó első félidejében jól védő román Rombescu erősíti a törököket. Hakan Günal edző lányainak is fontos ez a találkozó, hiszen ha szeretnék életben tartani a továbbjutási esélyeiket, akkor két ponttal kellene távozniuk a Hódosból, ám remélhetőleg ez nem fog nekik összejönni.
A Loki számára is döntő jelentőségű összecsapás zajlik majd szombaton, amelyen könnyedén eldőlhet, hogy bejut-e a legjobb nyolc közé a gárda. Köszönhetően annak, hogy egyenlő pontszámnál az egymás elleni eredmény rangsorol, így egy debreceni siker a szombati napon azt jelentené, hogy biztosan csoportmásodikként a legjobb nyolc közé kerülne a DVSC. Nagyszerű eredmény lehetne ez a klub életében, amely minden bizonnyal még inkább feltenné Európa kézilabdatérképére a Lokit. Csapatunka héten már túl van egy Szombathely elleni Magyar Kupa találkozón, amelyet magabiztosan nyert meg Mosonmagyaróváron. Ami viszont az azt megelőző napokat illeti, nagyon kalandosak voltak, hiszen a múlt hét vasárnapi Thüringer HC elleni EHF Kupa mérkőzésről eredetileg Bécsbe indult volna a csapat, majd onnan Szombathelyre. Első változásként végül nem Szombathelyen, hanem Mosonmagyaróváron rendezték meg a mérkőzést, hiszen a vasi megyeszékhelyen nem volt szabad csarnok. Meglehetősen váratlanul ért mindenkit a Hannover-Bécs repülőjárat törlése, amelynek következtében két részletben és útvonalon érkeztek meg a lányok Bécsbe, majd onnan közösen Mosonmagyaróvárra! A nagy kalandot miatt kihagyta Bulath Anita, aki már a Thüringer HC ellen is betegséggel küzdött és komoly sportemberi magatartásról tett tanúbizonyságot, hogy pályára lépett, sőt 7 gólt szerzett! Apropó Bulath: rutinos játékosunk még egy évet vállal Debrecenben, azaz a 2020/2021-es szezon végéig érvényes szerződést kötött a klubbal! Minden bizonnyal az ő rutinja sokat fog számítani ezen a nagyon fontos találkozón, de Triffa Ágnes vagy Kovács Anna és Oguntoye Viktrória is tagjai voltak a 2016-ban EHF Kupa győztes Dunaújvárosi KKA gárdájának! Most nem a végső győzelem a tét, „csupán” a legjobb nyolc közé kerülés, az ő tapasztalataikra nagy szükség lesz szombaton!
Hajrá Loki!
Rádin Márkó






