Élcsapat vár a kis Lokira

A DVSC második csapata a 2. helyen álló Putnok ellen folytatja bajnoki szereplését a harmadosztályban.

0

kisloki5-300x174 Élcsapat vár a kis LokiraFotó: Ásztai Csaba

Értékes ponttal gyarapította egységeinek számát Máté Péter együttese, legénysége Manrique góljának köszönhetően végzett döntetlenre a Füzesgyarmattal. Remélhetőleg a kis Loki játékosai nem babonásak, ugyanis a 13. helyről várhatják a következő fordulót.

A hét zárónapján komoly kihívás vár a piros-fehér fiatalokra, ugyanis vasárnap kora délután a dobogó második helyén tanyázó Putnokot fogadják. A kék-fehérek győzelemmel zárták az előző fordulót, épp a városi rivális egyetemisták ellen nyertek 1-0-ra. A kék-fehérek a párharc esélyesei, de a debreceniek a szezon során már többször bizonyították, boríthatják a papírformát, egy csapat sem mehet biztosra ellenük. Ezt a Körösladány és az éllovas BVSC is megtapasztalhatta korábban. Igaz, születtek váratlan vereségek is, a mint például a békéscsabai és a hatvani fiaskók. Remélhetőleg ezúttal szebbik arcát mutatja a kis Loki, és meglepi a putnokiakat, ezzel nem csak feljebb léphetnének a táblázaton, hanem a városi rivális DEAC-ot is hozzásegíthetnék, hogy átvegye a 2. helyet.

NB III Keleti csoport 12. forduló

DVSC-II – Putnok

10.09. 14:00      Egyetemi Sporttelep

KZT