Fotó: deac.hu
A kedvező előjelek ellenére a nyolcadik percben Gajzágó Flórát Kovács Aliz szerelte, majd a diósgyőri játékos bevette a kaput, ezzel megszerezte a vezetést a borsodi alakulat. Hamar jött a válasz Üveges Katalintól, aki egy berúgást követően tüzelt, a labda a hazai kapus lábai között jutott a gólvonalon túlra. A 11. minutumban Urai Bianka próbálkozása a bal alsó sarokban kötött ki, ezzel pedig már 1-2 szerepelt a kijelzőn. Urai találata előtt az asszisztot Nagy Anikó osztotta ki.
A második játékrész elején Krascsenics Csilla növelte a debreceniek előnyét, míg a 29. percben Hardon Rita egy életerős átlövéssel iratkozott fel a gólszerzők listájára. Sokáig úgy festett, hogy 4-1-es győzelemmel zárja a meccset a DEAC, ám a végén Nagy Anikó passza után Üveges újra eredményes volt, így a végeredmény 1-5 lett.
Női futsal NB I 8. forduló
DVTK-Vénusz – DEAC: 1-5 (1-2)
DEAC: Pozsgai – Bali, Nagy A., Gajzágó, Hardon
Vezetőedző: Quirikó Vivien
Gólszerzők: Üveges 10′, 39′, Urai 11′, Krascsenics 22′, Hardon 29′
– A mérkőzés elejétől mi domináltunk, de ez sokáig nem párosult gólszerzési lehetőségekkel, meddő volt a mezőnyfölényünk. A hazaiak vezető találata nem volt benne a meccsben, egy kapu előtti labdavesztést követően találtak be. A játékrész második felére feljavultunk a helyzetek kialakításában, és ennek köszönhetően a szünetig fordítottunk. A második félidő hasonló képet mutatott, vagyis mi irányítottunk, így a vége egy magabiztos, négygólos győzelem lett, Pozsgai Melindának egy nagyobb védést kellett bemutatnia a szünet után. Összességében a helyzetkihasználással volt ma a legnagyobb problémánk, ebben kell előrelépnünk az elkövetkező meccseken. Ma mindenkinek szerettem volna több lehetőséget adni, szerencsére ez is megvalósult – összegzett Quirikó Vivien vezetőedző.




