Elhozták Szegedről a pontokat az egyetemisták

A DEAC férfi röplabdacsapata a Szeged otthonában vizitált az Extraliga vasárnapi játéknapján. Fodor Antal tanítványait fűthette a visszavágás vágya, mivel október elején a Tisza-partiak 3:2-re nyertek a DESOK-ban.

0

deacorom_2023_1210-300x144 Elhozták Szegedről a pontokat az egyetemistákFotó: deac.hu

Az első szett elején egyik csapat sem tudott egynél nagyobb előnyre szert tenni. Aztán 6:6 után egy 7:1-es sorozatnak köszönhetően megléptek az egyetemisták (7:13). Ez a széria meghatározta a folytatást, mivel az ellenfél a hátralévő időben nem tudott felzárkózni (17:25).

A második játszma alaphangját egy 5:1-es rohammal adtuk meg a fekete-fehér gárda, ebben a periódusban Pavliuk három pontja mellett Willian ászát is feljegyezhettük. Aztán a játékrész derekán kissé megakadtak, ezt a szegediek 7:0-s periódussal büntették meg (17:13). A hajrában főleg Csányi villogott, ennek köszönhetően egyenlített a házigazda (25:17).

A harmadik periódusban sokáig főleg a debrecenieknek kellett futniuk az eredmény után, majd többek között Pavliuk két kiváló nyitásának hála fordítottak (14:17). Ezt követően nem adták fel a harcot a Tisza-partiak, de a végjáték a DEAC-nak sikerült jobban, az etapot Bagics Balázs zárta le (21:25).

A negyedik játékrészben lerendezték a találkozót a Fodor-tanítványok. Ehhez kellettek Bagics remek szervái, emellett a végéhez közeledve Marlon több demoralizáló blokkal jelentkezett. A kubai légiós végül az első meccslabdát is értékesítette, ezzel megszerezte a három pontot a DEAC (17:25). Ennek a sikernek köszönhetően megőrizték a második helyüket a tabellán.

Férfi röplabda Extraliga

Szegedi RSE – DEAC 1:3 (17:25, 25:17, 21:25, 17:25)