Fotó: deac.hu
Ismét Kovács Ákos, Hőgye Patrik és Neuwirth Bence nélkül kellett összecsapnia a Vasassal a DEAC U23-as alakulatának, a cívisvárosi ifjak három kulcsembere ugyanis hétfő délelőtt elutazott Zalaegerszegre Pethő Ákos legénységével. A körülmények fényében Kovács Imre a feldobás előtt azt mondta, az ütközet végkimenetelétől függetlenül csupán azt szeretné, ha fiai utolsó leheletükig küzdenének. Ebben a tekintetben egyáltalán nem kellett csalatkoznia a hajdúsági szakembernek, ugyanis játékosai nagy elánnal vetették bele magukat a budapestiek elleni csörte harmadik felvonásába. A lendület eredményességgel is párosult a korai percekben: Varga Sándor két triplájára Várszegi Ádám és Flasár Botond is behintett egyet-egyet, így nyolccal elhúzott a DEAC (15-7). Stephen Arigbabu időkérése olyannyira felpaprikázta a lassan ébredő vendégeket, hogy a játékrész második felét 18-6-ra nyerték, ezáltal a pihenőre a vezetést is átvették (21-25).
A fekete-fehérek azonban nem törtek meg, mi több, visszatámadtak. A csata egy 9-2-es hazai futással folytatódott, Turán Simon és Czermann Patrik találataival a második etap derekán újra a DEAC járt előrébb. A félidő hajrájában Flasár, Varga és Várszegi villogott, míg a Vasas Fekete Viktor kosaraival igyekezett kapaszkodni. Habár növendékeink kétségkívül dominálták a nagyszünet előtti szakaszt, csupán kétegységnyi fórt tudtak magukkal vinni az öltözőbe (41-39).
A csekély mértékű előny a harmadik negyedben gyorsan el is olvadt. Az angyalföldiek sokkal élesebben tértek vissza a parkettre és fokozatosan leszakították a hajdúságiakat. A fáradtság jelei egyre nyilvánvalóbban mutatkoztak meg a mindössze hét főt forgató debrecenieken, megszaporodtak a rossz döntések, az eladott labdák és a rövid kísérletek, ezeket pedig a Vasas könyörtelenül kihasználta. A huszonhetedik percben a találkozó folyamán először kétszámjegyű differencia szerepelt a felek között, s az itt kiépülő távolság be is állt a záró felvonás kezdetéig (57-67).
A házigazda tankjában ekkor már csak egy halovány rohamra maradt üzemanyag, ám ez kevésnek bizonyult volt a végjáték izgalmassá tételéhez. A Vasas 87-74-re felülmúlta a debreceni ifiket és a továbblépés küszöbére került. A vereség ellenére Kovács Imrének sem lehet oka bosszankodni, hiszen elvárásához hűen kosarasai egy pillanatra sem adták fel a harcot. Negyedik meccs csütörtökön, 16 óra 30 perckor, Budapesten.
DEAC U23 – Vasas Akadémia: 74-87 (21-25, 20-14, 16-28, 17-20)
DEAC: Varga S. 15/9, Balázsi Á. 3, Várszegi 17/6, Flasár 14/3, Czermann 10
Cserék: Hegedüs 4, Turán 8/6, Vadai -, Gábor-Győri -, Szűcs 3/3
Vezetőedző: Kovács Imre
Kovács Imre: Nem sikerült nyernünk, de ettől függetlenül gratulálok a srácoknak, mert tudtak változtatni az előző mérkőzéshez képest. Ma az eladott labdák bosszulták meg magukat. Megpróbálunk javítani csütörtökön.





