
Elsőnek a Cívis Bowling Team fogadta a fővárosi Hungarocontrol együttesét. A találkozó végig a Cívis kezében volt, a vezetést nem adta át egy pillanatra sem ellenfelének, az egyéni meccsek után 9-7 volt az állás, a párosokban 4-ből 3-at a debreceniek nyertek, így végül simának mondható, 15-9-es győzelem született.
A debreceni csapat pontszerzői:
Ábrók Andrea 5 pont, 1017 fa
Szabó Ilona 4 pont, 1108 fa
Hárnási Ferencné 4 pont, 992 fa
Hárnási Ferenc 2 pont, 953 fa
Következő mérkőzésen a másik debreceni társulat, a Gold Bulls fogadta a szintén fővárosi Glow “A” csapatát. Az ellenfél két győzelemmel kezdte a bajnokságot, így semmiképpen nem lehetett lebecsülni őket előre. A hazaiak itt nem bízták a véletlenre a dolgokat, hamar előnyt szereztek, egyénik után 11 -5 volt az állás, majd a párosokban sem engedtek már pontot ellenfelüknek és 19-5-re megnyerték az összecsapást.
Pontszerzők:
Havas Sándor 6 pont, 1183 fa
Végh László 4 pont, 1119 fa
Dr.Szőke Viktor 4 pont, 1020 fa
Dávid Csaba 4 pont, 711 fa
Hossóné Béres Éva 1 pont, 326 fa
Utolsónak újra a Cívis Bowling Team lépett pályára a Glow “A” ellen. Némileg megváltozott összeállításban állt fel a Cívis, pihentetve két játékosát. Ez a csata kicsit szorosabban alakult az elején mint az előző, az egyéni meccsek után csak 2 pont volt az előnye a hazaiaknak, 9-7 állt a táblán. A végén viszont nagyon jól sikerült a 4 páros mérkőzés, mindet sikerült hozni, a végeredmény 17 – 7 lett a Cívis Bowling Team javára.
Pontszerzők:
Szabó Ilona 5 pont, 1135 fa
Harsányi Sándor 4 pont, 1054 fa
Hárnási Ferenc 4 pont, 1047 fa
Tolnai Tibor 4 pont, 1029 fa
Ezzel a két sikerrel a Cívis élre állt a bajnokságban, 3 győzelemmel és 1 vereséggel 9 pontja van, ugyancsak jól áll a Gold Bulls, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva 2 győzelem és egy vereség a mérlege, jelenleg 3. helyet foglalják el.
A bajnokság április 13.-án debreceni rangadóval folytatódik.

A Cívis Egyesület szeretné felhívni a bowlingsport helyi képviselőit hogy Május 4-én amatőr országos bajnokság regionális selejtezőt rendez Tiszaújvárosban. A legjobbak jutnak be a júniusi országos döntőbe, melynek helyszíne Budapest vagy Székesfehérvár lesz. Jelentkezni a civisegyesulet@gmail.com címen, vagy a facebook/debreceni bowlingosok oldalon lehet. Várjuk minden érdeklődő jelentkezését!




