
A DVSC kezdőcsapatában zömében azok a játékosok kaptak lehetőséget, akik a fiókcsapatot erősítik, illetve kölcsönből érkeztek vissza, valamint a próbajátékon lévő Bévárdi is pályára lépett. Lendületesebben kezdett a Loki, több veszélyes támadást vezettek, próbálták járatni a labdát, megbontani a Nyíregyháza védelmét. A 12. percben Bévárdi passzolt Nagy Kevinhez, akinek középre tett labdájára Zsóri érkezett és közelről a hálóba továbbította a játékszert. Kiegyenlítettebb lett a játék, a vendégek is eljutottak a debreceni kapuig, mindkét oldalon voltak lehetőségek a gólszerzésre. A 33. percben a Nyíregyháza egykor szebb napokat látott kapusa, Jova érdekesen ért a labdába, ami Kóródi elé került, kölcsönből visszatért játékosunk lapos lövésével megduplázódott a Loki előnye.
A második félidőben kiegyenlített mezőnyjáték folyt a pályán, mindkét kapusnak akadt dolga. Herczeg András több helyen is változtatott a kezdőcsapaton, lehetőséget kaptak az U19-es gárda tehetségei, Lakatos Benjamin és Szabó Árpád is. A játékrész második felében egyik csapat sem tudott veszélyeztetni, az eredmény már nem változott.
DVSC – Nyíregyháza Spartacus 2-0 (2-0)
DVSC: Kosicky (Hrabina 65’) – Bényei, Ujvárosi, Barna, Nagy K. (Balogh K. 78’) – Biró P. (Lakatos 78’), Csősz, Kóródi (Barna 84’), Bévárdi (Kuti 65’) – Damásdi (Szabó Á. 65’), Zsóri
Gólszerzők: Zsóri 12’, Kóródi 33’




