Első győzelmét ünnepelte a Fodor-csapat

A Debreceni Egyetem alakulata nem kezdett jól, ám ezt követően felvette a fonalat, így két vállra fektette a TFSE-t.

0

deacropi_20251026-300x160 Első győzelmét ünnepelte a Fodor-csapatFotó: MEAFC

A DEAC röplabdacsapata a Miskolc elleni fájó 3:0-s vereséggel indította az idényt a TippmixPro Férfi NB I Extraligában. A hétfői kisiklás után Fodor Antal legénysége vasárnap a TFSE csarnokában javíthatott. A fővárosiakat nagy csatában győzte le a nyáron jelentősen megerősödött Pénzügyőr az első fordulóban (3:2 lett a végeredmény a PSE arénájában).

7-1-es rohammal kezdett a TFSE, Fodor Antal vezetőedző nem várt tovább, időt kért. A rövid megbeszélés után egy ideig nem változott a játék képe, úgy tűnt, hogy simán megnyeri az ellenfél az első szettet. 20:14 után huszáros hajrát indítottak a debreceniek, Toma Ádám blokkjával már náluk volt az előny (21:22). A végjátékban többet hibáztak, így nem tudták behúzni ezt a periódust (25:23).

A második felvonás eleje sem sikerült jól (5:1). A folytatásban is viszonylag sokáig kellett futniuk az eredmény után a fekete-fehéreknek, majd a 16:16-os állásról Elleh és Pavliuk pontjaival mozdultak el (16:19). A fórukat a szakasz végéig megőrizték, így a harmadik játszmát már jobb hangulatban várhatták (20:25).

A harmadik etapot a budapestiek indították 3:0-val, de hamar rendezték a soraikat az egyetemisták, Elleh újabb villanásával már 8:9 volt az állás. Ezt követően szoros küzdelmet láthatott a publikum, nem igazán lehetett megjósolni, hogy melyik együttes teszi meg a következő lépést a diadal felé. Aztán szettlabdákhoz jutott a DEAC, végül egy Majoros rontásból profitáltak (23:25).

A negyedik játszmában már vitte a lendület a hajdúságiakat, egyre tetemesebb különbség alakult ki, Elleh ászával tízre nőtt a távolság (8:18). A hátralévő időben sem lassított a DEAC, a meccs Marlon jó pontjával ért véget (10:25).

TippmixPro Férfi NB I Extraliga

TFSE – DEAC 1:3 (25:23, 20:25, 23:25, 10:25)