Fotó: Égerházi Péter
A Balaton neve hallatán bizonyára mindenkiben felsejlenek a legszebb nyári emlékek, a sajtos-tejfölös lángostól egészen a borozgatás közben csodált naplementéig, ám a DEAC labdarúgói ezúttal nem turistáskodni érkeznek a magyar tengerhez, Balogh Pál legényei élmények helyett pontokkal szeretnének gazdagodni vasárnap este.
Az egyetemisták történetük során először szerepelhetnek az egycsoportos másodosztályban, de az első sikerük egyelőre várat magára, a fekete-fehérek ugyanis három vereséggel rajtoltak. A Soroksár elleni nyitányon az ellenfél akarata érvényesült, nyolcvanöt percen keresztül azonban jól állta a sarat a DEAC, végül egy helyezkedési hibát kihasználva tudtak nyerni Lipcsei Péter tanítványai. A DVSC elleni városi derbin hatezer néző előtt futballoztak a fiatalok, akiken eleinte érződött a megilletődöttség, így a Loki alig húsz perc leforgása alatt kétgólos előnyre tett szert. A folytatásban Belényesi előtt ziccer is adódott, ám Zöldesi védeni tudott, Tischler szépségdíjas góljával pedig végül 3-0-s vereséget szenvedtek az egyetemisták. A legnagyobb esély a pontszerzésre a Dorog ellen adódott, Balogh Krisztián ballábas bombájával vezetett is a DEAC, apróságokon múlt, hogy végül a bányászvárosiak ünnepelhettek győzelmet.
Keseregni azonban nincs idő, hiszen máris itt az újabb lehetőség a javításra, a sereghajtó DEAC ugyanis a tizenkilencedik helyen szerénykedő Siófokhoz látogat, amely szintén nem kezdte túl acélosan a szezont, három mérkőzésen mindössze egy pontot gyűjtött a Balaton-parti alakulat. Való igaz, azt az egyet a bajnokesélyes Loki ellen szerezte vasárnapi ellenfelünk, amely korábban a Budaörstől szoros mérkőzésen, míg a Haladástól bántóan simán szenvedett vereséget. Balogh Pál együttesétől az első fordulókban stabil védekezést és szervezett játékot láthattunk, ám a pontszerzéshez támadásban is javulnia kell a DEAC-nak, a három mérkőzésen szerzett egyetlen találat ugyanis nem nevezhető jó mutatónak. A siófoki alakulat hálója találkozónként átlagban háromszor rezdült meg, így nem lehetetlen feladat a gólszerzés, az esetleges vezetés birtokában pedig fokozott koncentrációra lesz szükségünk, hogy ponttal, esetleg pontokkal távozhassunk a Balaton partjáról.
NB-II 4. forduló
Siófok – DEAC
08.16. 19:00 Siófok Városi Stadion
P.G.




