Fotó: DEAC
A DEAC férfi futsalcsapata esélyesként várhatta a Magyar Futsal Akadémia elleni NB I-es bajnokit pénteken, de a meccs előtt Szabó Ábel nem véletlenül mondta, hogy nem elég a papírforma, érvényesíteni is kell azt. Az előző fordulóban egyik gárdának sem sikerült a pontszerzés: az MFA a PEAC otthonában maradt alul 4-3-ra, míg Tihanyi Csaba legénysége Berettyóújfaluban kapott ki 4-2-re. A vármegyei rangadó fájó emlék abból a szempontból, hogy a debreceniek az utolsó percben kaptak két gólt, így üres kézzel távoztak a Pálfi István Sportcsarnokból.
Az ötödik percben Ricardo egy távoli lövéssel jelentkezett, de Tóth Barnabást nem tudta nagyon meglepni ezzel a brazil légiós. Kicsit később ígéretes helyről végezhettek el szabadrúgást a vendégek, de Patócs a sorfalat trafálta telibe. Majd Lévai Dániel bosszankodhatott, hiszen a próbálkozása a kapufán csattant. A folytatásban Faragó Ádámot többször is megdolgoztatták a vendégek, szerencsére a kapus mindegyik szituációban megóvta a kapuját a góltól. A szünetig nem láthattunk találatot, vagyis 0-0-s eredményről folytatódott a meccs.
A pihenőt követően sem volt teendője egy ideig az eredményjelző kezelőjének. Aztán a második játékrész derekán Vass Ottóval szemben szabálytalankodtak a büntetőterületen belül, a játékvezető sípja nem is maradt néma. Tóth Attila lába nem remegett meg, a sikeres büntetővel megszerezték a vezetést az egyetemisták. A 34. minutumban megduplázták az előnyünket: egy szöglet után Szabó Ábel tüzelt távolról, a labda a bal alsó sarokban pihent meg. A bekapott találatok után egyből elővette az öt a négy elleni felállást az MFA. Ebből a húzásból hamar profitáltak, hiszen a 35. percben Papp László Ábel faragott a különbségen. A hátralévő időben már nem módosult az állás, ezzel a 2-1-es sikerrel már 14 ponttal rendelkezik a DEAC.
Férfi futsal NB I 8. forduló
DEAC – Magyar Futsal Akadémia: 2-1 (0-0)
DEAC: Faragó Á. – Tóth A., Lévai, Győri, Szabó Á.
Cserék: Vincze, Faragó L., Szabó S., Balázsi, Erdei K., Vass, Karacs Deli, Ricardo, Urr
Vezetőedző: Tihanyi Csaba
Gólszerzők: Tóth A. 30′, Szabó Á. 34′





