A DVSC Placzek – Toublanc, Hámori, Hornyák, Tóvizi, Jovovics, Petrus hetessel kezdett, a támadásoknál Szabó Nina érkezett Hornyák helyére. Az első percekben egyetlen hibát vétettek a franciák, azt leszámítva minden hangszeren muzsikáltak, átlövésből, beállóból, hosszú indításból egyaránt eredményesek voltak, 4-8, 10. perc. Szilágyi Zoltán időkéréssel próbált javítani a helyzeten, hiszen mint kés a vajon, hatoltak át a vendégek a piros-fehér védelmen. Persze nem csak hátul voltak problémák, mert a Loki rendre elakadt a metzi hatoson.
A 14. percben Jessica Ryde próbát szerencsét a debreceni kapuban, Hámori Konszuélát Océane Sercien-Ugolin váltotta. Bő negyedóra után 7-13; a vendégek – mint Lucie Granier – tovább csípkedték a DVSC-t, ha valamivel eredményesebbnek is bizonyultak Tóviziék. Petrus Mirtill váltotta gólra a második lehetőségét is, 10-16 (21. perc), nem sokkal később a frissen igazolt Ines Ivancok-Soltis is próbálkozott, sikertelenül. A 26. percben Vámos Petra lőtt talpról irgalmatlan nagy gólt Rydének, újra hat gót volt a különbség (12-18). Bár a Debrecent erősítő „tesó”, Vámos Míra két szép gólt szerzett, a szünetig tovább nyílt az olló, 14-21.
A második félidő csapnivalóan kezdődött, két és fél perc alatt három „dugót” nyelt be a Loki, 14-24, már tíz volt közte… A következő periódusban koncentráltabb játékot láthattunk a mieinktől, ami ahhoz volt elég, hogy 21-28-nál (44. perc) újra hétgólos legyen a különbség. Ziccerig ritkán, jellemzően a szélekről sikerült eljutni.
Némi kihagyás elég volt a Metznek, hogy visszapumpálja az előnyét tízre (21-31, 47. perc). A játék hullámzóvá vált: a DVSC már csak presztizsból is gyötörte az ellenfelét a súlyos vereség elkerülése érdekében, mindent egy lapra téve rohamoztak Jovovicsék. A debreceni hibákat ekkor már változó hatékonysággal tudták, akarták kihasználni a franciák, akiknek a győzelme nem forgott veszélyben. Az osztrák válogatott Ivancok-Soltis egy kontrából megszerezte az első debreceni gólját; összességében ő és a csapat is a jövő héten javíthat – akkor már a nagyszerű Metz otthonában.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 7. forduló, A-csoport
DVSC-Schaeffler – Metz Handball: 30-35 (14-21)




