Két győzelem után egy nehéz idegenbeli megmérettetés várt a Debreceni Egyetem együttesére, hiszen az elmúlt évek sikercsapata, a Falco látta őket vendégül. Tyus triplájával indult az összecsapás, de Wojcik révén a hazaiak is hamar megkezdték a pontgyártást, sőt, Belo és Váradi kosaraival már a vezetést is átvették. Az ezúttal a kezdőcsapatban helyet kapó Perl vezérletével a folytatásban is nagyon aktív volt a házigazda, a válogatott hátvéd betörése után már tíz pont volt a különbség (17-7). Mócsán rázta fel övéit egy távolival, majd Osztojics szerzett szép kosarat, de a védelem továbbra sem zárt jól, így a házigazda magabiztosan tartotta előnyét, Tanoh Dez leindítása után pedig a negyed végére kialakult az addigi legnagyobb különbség (25-13).
A második etap ezúttal Hőgye hármasával indult, majd Wade csatlakozott hozzá egy középtávolival, de Belo zsákolásával és Keller triplájával azonnal válaszoltak a szombathelyiek. Többször is benézett tíz alá a DEAC, de a lepattanók begyűjtésével rendre meggyűlt a bajuk, a negyed derekán pedig már nem csak a második esélyekkel tudott élni a Falco: Wojcik és Váradi hárompontosaival komoly előnyre tettek szert (39-22). Tyus öt pontjával kezdték meg a felzárkózást a hajdúságiak, de a vasiak továbbra is átrobogtak rajtuk, így a nagyszünethez közeledve már 19 pont is volt a differencia. A hajrában Hőgye hármasával és Osztojics kettő plusz egyével ugyan sikerült valamelyest kozmetikázni, de az 50-35-ös félidei eredmény tudatában így is bőven volt mit megbeszélnie Pethő Ákosnak csapatával.
A fordulás után Belo tett róla, hogy pillanatok alatt meglegyen a közte húsz, egy zsákolás után faulttal együtt fejezett be közelit. Érezhetően szerette volna idejekorán lezárni a találkozót a Falco, feledtetve ezzel az elmúlt heti soproni kisiklást, Váradi egy percen belül szerzett két hárompontosával pedig egyre közelebb kerültek ehhez (61-37). Tyus és Szubotics kosaraival egy 10-2-es periódussal zárkózott a DEAC, de a feltámadás tiszavirág életűnek bizonyult, a támadásban elképesztően sok lábon álló sárga-feketék gyorsan magukhoz tértek, olyannyira, hogy ezúttal már tényleg sikerült formalitássá tenni a záró felvonást (76-49).
Az utolsó tíz percre igencsak visszaesett a játék színvonala, de a hazaiak dominanciája így is megmaradt, s bár a százpontos határt végül egy híján nem sikerült átlépniük, így is kiütéses, 99-62-es győzelmet arattak. A DEAC a következő fordulóban újra hazai pályán szerepel majd, jövő hét szombaton már egy közvetlen riválist fogadnak az Oroszlány személyében.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – DEAC: 99-62 (25-13, 25-22, 26-14, 23-13)
FALCO: VÁRADI 14/12, Perl 12, WOJCIK 13/6, NOVAKOVICS 13/3, BELO 13
Cserék: Jovanovics 4, Keller 5/3, TANOH DEZ 12/3, Whelan 6, Bognár 2, Verasztó 3, Herger 2
Vezetőedző: Milos Konakov
DEAC: TYUS 15/9, Mócsán 7/3, Wade 3, Kovács 2, OSZTOJICS 11
Cserék: Szubotics 5/3, Hőgye 6/6, VARGA 9/3, Gáspár, Neuwirth 4, Gál
Vezetőedző: Pethő Ákos




