Északkeleti rangadón debütál Kudor Kitti a DVSC kispadján

Van miért visszavágnunk a Kisvárdának, amely szeptemberben bombameglepetésre háromgólos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER felett.

0

Kudor-e1614848194821-300x181 Északkeleti rangadón debütál Kudor Kitti a DVSC kispadjánFotó: DVSC Kézilabda

Mint beszámoltunk róla, a Mosonmagyaróvár elleni győztes mérkőzésen irányította utoljára Köstner Vilmos a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapatát, a mesteredző helyét egykori tanítványa, Kudor Kitti veszi át a szezon végéig. Az új tréner komoly vizsgafeladattal kezdi meg munkáját, pénteken a Kisvárda érkezik a Hódos Imre Rendezvénycsarnokba.

„Váratlanul ért, ami történt, hiszen nekem Vili bá’ olyan, mintha a második apukám lenne, ő tanított meg kézilabdázni és mellette kezdhettem el másodedzőként dolgozni, tehát meghatározó ember az életemben” – mondta kinevezése kapcsán Kudor Kitti. A rendkívül alázatos és eltökélt szakember szerényen hozzátette, nem az edző személye, hanem a csapat teljesítménye a lényeges, a játékosok pedig képesek arra, hogy huszáros hajrával a szezon előtt kitűzött célokat elérjék. Korábbi másodedzőként Kudor jól ismeri a debreceni keretet, ráadásul fiatal korából adódóan könnyen megtalálja a hangot a lányokkal, reményeink szerint sikerül megerősítenie a csapaton belüli összhangot.

Ha van ellenfél, amelynek nagyon meg szeretné mutatni a DVSC, hogy mire is képes valójában, akkor az a Kisvárda, amely szeptemberben elhúzta a mieink nótáját, hazai pályán három góllal bizonyult jobbnak a szabolcsi együttes. Pénteki vendégeink a szezonban hat győzelem mellett tíz vereséget szenvedtek, s egy hellyel a debreceni alakulat mögött, a nyolcadik pozícióban tanyáznak a bajnoki táblázaton. A várdaiak februárban három fontos sikert ünnepelhettek a Szombathely, a Bolgári Akadémia, valamint a Dunaújváros ellen, ám legutóbb nagy pofont kaptak a Győrtől, mindössze tizenkét alkalommal tudták bevenni a bajnokaspiráns kapuját. Ezúttal ennél jóval hatékonyabb támadójátékra számíthatunk a vendégektől, a DVSC-nek alaposan meg kell izzadnia majd a két pont megszerzéséért.

Női kézilabda NB I, 15. forduló

DVSC SCHAEFFLER – Kisvárda Master Good SE

Hódos Imre Rendezvénycsarnok, 03.05. 17:00

P.G.