Európa trónján a magyar U19-es lányok!

Véget ért a Romániában rendezett U19-es hölgyek kézilabda Európa-bajnoksága. De nyugodtan nevezhetnénk világbajnokságnak is, hiszen földrészünkön kívül másutt nemigen jegyzik ennek a korosztálynak a küzdelmeit. Az arany medált a magyar lányok nyakába akasztották, miután a döntőben - másodjára is - káprázatos második félidei játékkal - 21-9 - győzték le Dánia elitjét.

0

kezi-300x145 Európa trónján a magyar U19-es lányok!Fotó: MKSZ

A dánok, a középdöntőben már találkoztak a mieinkkel, akkor nem adtak ki mindent magukból. Taktikáztak, a vereséggel szerették volna elkerülni a házigazdákat az elődöntőben, és bíztak benne, hogy a fináléban, amikor újra találkozhatnak a magyarokkal nyerni tudnak. Tévedtek. A végeredményt illetően biztos.

Igaz, az egész meccs úgy indult, ahogy északon elképzelték. Mentek, mint a meszes, mi pedig loholtunk utánuk. Pedig a derbi előtt a szurkolók hangosan énekelték a KFT slágerét, miszerint: “szóba sem jöhet Skandinávia”. De jött. Olyannyira, hogy mindössze egyszer, a kilencedik percben vezettünk 6-5-re, aztán Scaglioni vezetésével – ekkor már az ötödik találatánál járt a dán szőkeség – a huszadik minutumban először mentek el tőlünk kettővel. Szilágyi Zoltán azonnal letette a zöld táblácskát. De igazán nem tudtunk közelebb férkőzni hozzájuk, sőt a szünetre 17-14-es dán vezetéssel vonultak pihenőre a fiatalok.

Aztán a második játékrészben beindult a henger. De olyan nagyon, hogy letaposott minden ellenfél kezdeményezést a pályán. A 36. percben már egyenlítettünk, és innen nem volt megállás a siker útján. Szebbnél-szebb, kombinatív gólokat szerzetünk, Varga magabiztosan értékesített a büntetőket, Simon Petra betörésből ellenállhatatlan volt, Csíkos úgy lőtte át a falat, mint szögbelövő a betont, Csernyánszki fineszes találatot jegyzett, Zaj pedig lehúzta a redőnyt a kapuban. Hiába kérte ki harmadik idejét is a dán szövetségi kapitány már a 45. percben, úgy tűnt az ideje lejárt a csapatának. A vége káprázat, kézilabdaiskola, pontosabban egyetem.

A maroknyi magyar szurkoló tábor előtt percekig táncoltak a lányok, akik így a kontinens legjobbjai lettek. Tíz nap alatt hét találkozón léptek pályára, pontvesztés nélkül.

És a végére álljon itt a két szakvezető dicsérete is. Szilágyi Zoltán és Kudor Kitti remek együttest faragott a több klubból verbuvált tizenkilenc évesekből. A gratuláció ugyanolyan jogos, mint a csajoké. Mert ez nemcsak Magyarország, de ez Debrecen!

Női U19-es Európa-bajnokság, Románia, döntő

Magyarország – Dánia: 35-26 (14-17)

Magyarország: Imre, Zaj (kapusok), Csernyánszki 1, Csíkos 8, Farkas 2, Gém, Kostyó, Kovalcsik, Kövér, Makó, Panyi, Papp, Simon 8, Szabó Anna 3, Szabó L. 2, Varga 11 (9)

Szövetségi edző: Szilágyi Zoltán

Dánia: Kaysen, Rasmussen (kapusok), Bang 1, Götzsche 3, Hansen, Ibranovic, Johansen 3, Larsen 4, Laursen 1, Lund, Nielsen 1, Poulsen, Scaglione 11 (1), Seeberg, Thestrup, Vestergaard 2

Szövetségi edző: Flemming Dam Larsen

W.Gy.