
A hétfő esti gálán A DHK edzőiből és a klub korábbi legendás hokisaiból álló All Stars csapat tagjaként jégre lépett a DEAC felnőtt csapatának vezetőedzője, György József is, aki a mérkőzés után kicsit fáradtan, ám boldogan nyilatkozott.
„Több mint tíz éve fejeztem be sportolói pályafutásomat, legutóbb a három évvel ezelőtti gálán léptem jégre, így nem volt egyszerű újra intenzív mozgásra bírni az izmokat. Egy hete készültünk erre az eseményre, minden nap edzettünk, hogy fizikálisan megfelelő állapotba kerüljünk. Kicsit tartottunk attól, hogy a sokkal jobb erőben lévő fiatalok majd a jégbe döngölnek minket, de a srácok jól kezelték a dolgot. Egy látványos, gólokban gazdag mérkőzést játszottunk, ám nem az eredmény volt a fontos, sokkal inkább az, hogy ezzel a rendezvénnyel is népszerűsítsük a debreceni hokit. Jó volt újra korcsolyát húzni, igaz, kicsit elfáradtam, ám nagyszerűen éreztem magam, rengeteg szép emlék tört fel bennem. Annak külön örülök, hogy ezzel a gálamérkőzéssel meg tudtuk tölteni a Debreceni Jégcsarnokot, ez is bizonyítja, milyen sokan szeretik ezt a szép sportágat a cívisvárosban” – fogalmazott a gála kapcsán György József.
A juniorok kapuját a DHK korosztályos válogatott játékosa, a már felnőttek közt is bemutatkozott Antek Tamás védte az első húsz percben, aki elmondta, megtisztelő volt számára, hogy részese lehetett a hétfő esti gálának.
„Kicsit szokatlan volt, hogy egykori mestereim, a klub korábbi kiválóságai rohamozták a kapumat, megtisztelő volt ellenük játszani. Legtöbben évek óta nem léptek jégre, ám alig kopott a tudásuk, biztos kézzel terelték a korongot, időnként alaposan megdolgoztattak. Egyáltalán nem számított, milyen eredménnyel zárul a mérkőzés, mert ez a nap arról szólt, hogy élvezzük a játékot és érezzük jól magunkat. Felemelő érzés telt ház előtt jégre lépni, tudni, milyen sokan szeretik Debrecenben a jégkorongot, együtt ünnepelni a szurkolókkal” – mondta boldogan Antek Tamás.
Az All Stars ketrece előtt a DHK szakmai igazgatója, e felnőttcsapat kapusedzője, Kecskeméti Áron állt, aki elárulta, a mérkőzés előtt izgult, hiszen tudta, nem más figyeli ténykedését a palánk mellől, mint Magyarország egyik, hanem a legjobb hálóőre, Hetényi Zoltán.
„Jó érzés volt újra a kapuban állni, bár volt bennem némi „félsz”, hiszen Hetényi Zoli ketrec mögötti palánknál „árgus szemekkel” leste a mozdulataimat. Ez motivált engem, viszont be-be villant, ha betlizek, kapom majd tőle a zrikákat. Bár a juniorok nem pörögtek maximális fordulatszámom, így is alaposan megdolgoztattak, minden tudásomat latba kellett vetnem, hogy hárítsam a lövéseket. Eredetileg a jég utolsó napjára terveztük a hétfői gálát, ám válogatottbéli elfoglaltságom miatt nem tudtam volna abban az időpontban jégre lépni. Szerencsére csapattársaim rugalmasak voltak, így előrébb tudtuk hozni a rendezvény, amit nagyon köszönök nekik. Úgy gondolom, akik szervezőként, játékosként, nézőként részesei voltak ennek a gálának, sok-sok szép emlékkel gazdagodtak. Ez a nap a debreceni jégkorongról szólt, külön köszönöm a szurkolóknak, hogy telt ház előtt léphettünk jégre. Azt már biztosan mondhatom, lesz folytatás, egy év múlva ismét megrendezzük a gálát” – nyilatkozott örömmel a hangjában Kecskeméti Áron.
KZT




