Ez jóval szorosabb volt, de a második párharcot is a zalaiak nyerték

Ötpontos vereséget szenvedett a DEAC férfi kosárlabdacsapata kedd este Zalaegerszegen, így 2-0-s hátrányba került az egyik fél harmadik győzelméig tartó negyeddöntős párharcban. Pethő Ákos alakulata pénteken, hazai pályán szépíthet.

0

465222278_1105765738219942_9094070810664839200_n-300x170 Ez jóval szorosabb volt, de a második párharcot is a zalaiak nyertékKimondva-kimondatlanul, de sorsdöntő ütközetet rendeztek kedd este Zalaegerszegen. A negyeddöntő első csörtéjét letaglózó fölénnyel megnyerő ZTE egy újabb diadallal óriási lépést tehetett a legjobb négy közé jutás felé, míg a padlóról feltápászkodni igyekvő DEAC hitét és pályaelőnyét szerette volna visszaszerezni az egerszegi katlanban.

Nagy vállalkozókedvvel indították az összecsapást az együttesek, a DEAC neve mellett két és fél perc elteltével máris több pont szerepelt, mint a nyitómeccs teljes első negyedében. Kivédett támadás ellenben már jóval kevesebb akadt, főként a debreceniek oldalán – a William Garrett vezérelte házigazda egyszerű figurákból üres helyzetekig jutott, amiket magas százalékkal értékesített is. A hajdúsági felzárkózás furcsamód mégsem a védekezés javulásával, hanem néhány extra találattal szökött szárba: Kyan Anderson távolról, míg Andre Williamson a gyűrű alól ostromolta effektíven a kék-fehér védelmet. Még a szünet előtt  beérte riválisát a remekül hajrázó cívisvárosi gárda, s bár a dudaszó felharsanásakor Takács Martin behintett egy duplát, a pillanatnyi állással a vendégek lehettek elégedettebbek (26-24).

Az viszont Pethő Ákos számára is nyilvánvaló volt, hogy csapatának egyedül úgy lehet esélye, ha hátul is megoldást talál az egerszegiek rohamaira. Az üzenet a második etap közepére látszólag célba ért: a vendégek lelassították a játékot és minimálisra csökkentették hátrányukat. A félidő derekán a vezetésért is támadhattak Djordje Drenovacék, azonban a potenciális fordulópontok előtt rendre hiba csúszott a gépezetbe, így csupán az egyenlítés jött össze. Az utolsó szó ráadásul a zalai Trey Mcgowens-é lett, villanásával a ZTE vonulhatott kedvezőbb helyzetből pihenni (48-45).

A harmadik periódus elején komoly gondba kerülhettek volna az öltözőben ragadó fekete-fehérek, viszont Danilo Osztojics legény volt a gáton, s zsinórban hét pontot szerezve pariban tartotta tartotta övéit. Az ezután percekre beálló frontvonalat Pongó Máté mozdította a Dunántúl felé, majd Williamson hosszas magánszáma következett. A debreceni futásra Hőgye Patrik tette fel a koronát; a felvonás végére hosszú idő után ismét előnybe került a DEAC, mely plusz kettőről várhatta a negyedik negyedet (67-69).

A parkettre visszatérve egy 7-0-s szakasszal azonnal visszavette az irányítást a Zalaegerszeg, nyomban magához is rendelte alakulatát Pethő Ákos. A rövid taktikai értekezlet után két fáradt ökölvívóra emlékeztettek a felek, ritkultak a jó megoldások, de amint egyik csapat betalált, jellemzően a másik is. Ez a hazaiak malmára hajtotta a vizet, Keller Iván hármasával a szakadék szélére sodródott a DEAC (82-76). A Debreceni Egyetem alakulatát előbb Drenovac, majd Anderson, végül pedig Pongó próbálta kétségbeesetten megmenteni, de a kritikus momentumokban a szerencse is a zalaiakat pártfogolta. A csatát McGowens hidegvérű kosarai döntötték el – 91-86-os győzelmével 2-0-ra elhúzott a Zalakerámia és a továbbjutás karnyújtásnyi közelségébe került. Folytatás pénteken, az Oláh Gábor utcán.

Zalakerámia ZTE KK – DEAC: 91-86 (26-24, 22-21, 19-24, 24-17)

ZTE: Takács Ma. 8, GARRETT 22/9, Bigelow 11/3, KELLER I. 10/6, Tóth 10

Cserék: MCGOWENS 17/6, Jones 9, Takács Mi. 4

Vezetőedző: Matthias Zollner

DEAC: ANDERSON 20/15, Mócsán 2, Drenovac 11, WILLIAMSON 19/6, OSZTOJICS 14/3

Cserék: Pongó Máté 11/9, Kovács Á. 3, Hőgye 3/3, Garamvölgyi 2

Vezetőedző: Pethő Ákos

Pethő Ákos: Nem tudok szemrehányást tenni a csapat teljesítményére, hiszen megvalósítottuk, amit elterveztünk. Többször is visszakapaszkodtunk a mérkőzésbe, viszont akkora előnyt sosem tudtunk kiépíteni, amivel később gazdálkodni tudtunk volna. A hajrában kimaradt néhány üres dobásunk, míg a ZTE nehéz helyzetekből is képes volt betalálni – ez döntötte el az egyébként ki-ki összecsapást.