
Mint arról már korábbi cikkünkben beszámoltunk, Waterfordban a magyar válogatott tagjaként két debreceni súlyemelő lép dobogóra a négynapos verseny során, Kusai Kristóf és Mező Bálint, mindketten Kecskés Zoltán tanítványai.

A pénteki versenynapon az 55 kilósok mezőnyében Mező Bálintért szoríthattunk, aki korábban elmondta, ha sikerülne megismételni a tatai edzőtáborban elért eredményét, már elégedetten térne haza. Ez szakításban 62.5 kiló, lökésben pedig 80. Ezt nem sikerült teljesítenie, de az igazsághoz hozzátartozik, már a bemelegítésnél mindkét tenyerén felszakadt a bőr, ennek ellenére kiválóan teljesített, szakításban 56, lökésben 78 kg-ot emelt, összetett eredményével súlycsoportjában a 2. helyen végzett.
Szép volt Bálint, gratulálunk!
Kecskés Zoltán, Bálint edzője: Elégedett vagyok Bálint teljesítményével, amit lehetett ki hozott magából, úgy, hogy nehéz éjszaka után volt, nem aludt, nem pihent eleget a bemelegítésnél a tenyere szétszakadt. Két év után most versenyzett először nélkülem, nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott.




