Ezúttal a DEAC nyerte az ötszettes csatát

A Debreceni Egyetem alakulata még azt is kibírta, hogy a Kazincbarcika több alkalommal is lezárhatta volna az ütközetet.

0

deacropi_20250330-300x167 Ezúttal a DEAC nyerte az ötszettes csatátFotó: deac.hu

Meggyőzőbben indították a találkozót a vendégek, Lasecki két ásszal adta meg az alaphangot, majd 3:6 után egy 3:0-s sorozattal rukkoltak elő, így Toronyai Miklós hamar időt kért (3:9). A rövid eligazítás után elkezdte a felzárkózást a házigazda, Garan blokkjával 9:11-re módosult az állás, ezúttal Fodor Antal osztotta meg a gondolatait a játékosaival. A korán megszerzett nagy előny folyamatosan csökkent, sőt, 14:14-nél már egálra állt a játszma. Nem sokkal később pedig Pavliuk pontatlan ütésével először a meccsen a debreceniek voltak hátrányban (18:17). A hajrában az ellenfél sáncmunkája feljavult, így távolabb került a szettgyőzelemtől a DEAC. Végül a periódust Pozzobon egy kiváló szervával zárta le (25:21). A brazil légiós hat egységgel zárta ezt a szakaszt, így főszerepet vállalt abból, hogy a Vegyész előnyből várhatta a folytatást.

A második felvonás sok szempontból hasonlított az elsőre. Lescay remek nyitásával már néggyel léptek meg a hajdúságiak (5:9), ám erre a Barcika egy 10:3-as sorozattal reflektált. Fodor Antal cserékkel próbálta felrázni a csapatot, többek között Imre Tibor és Remete László is szóhoz jutott. Lescay ipari mennyiségben termelte a pontokat, ennek ellenére ezt a szettet is elbukták az egyetemisták (25:23).

A harmadik etapban újra bemutatták a cívisvárosiak, hogy mekkora szívük van. Sokáig nekik kellett futniuk az eredmény után, de egy pillanatra sem lankadt a harci kedvük. A végjátékban két meccslabdát is hárítottuak, ezzel pedig 24:22-ről 24:26-ra módosult az állás, így folytatódhatott az ütközet.

A bravúros fordítás a jelek szerint szárnyakat adott a debrecenieknek. A negyedik játékrészben ők diktáltunk a tempót, és bár a Kazincbarcika párszor eltüntette a különbséget, ez egy pillanatig sem szegte a kedvüket. Lescay mellett Pavliuk is tolta a szekerüket ekkor, a két pontgyáros sok borsot tört vetélytárs orra alá. A hajrá izgalmakat tartogatott, de Óhidi rossz nyitásával folytatódhatott tovább a találkozó (23:25).

Pár napja a DESOK-ban is öt szettben dőlt el a mérkőzés, akkor a DEAC jött ki rosszul a “túlórából”. Szerencsére ezúttal fordult a kocka, ehhez kellett egy 6:3-as start is. Hiába kapták el az elején a fonalat, a Barcika sem adta fel a harcot, és főleg Pozzobon megoldásaival kiradírozták a differenciát, sőt, újabb meccslabdához jutottak. A nehéz szituációban megőrizték a hidegvérüket a fekete-fehérek, Kun Benedek pontjával pedig nagyon értékes diadalt arattak.

Extraliga-negyeddöntő 3. mérkőzés

GreenPlan-VRCK – DEAC 2:3 (25:21, 25:23, 24:26, 23:25, 14:16)

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-1-re vezet a Kazincbarcika.