
Két nagy védéssel indult a péntek esti rangadó: előbb a dunaújvárosiak kapusa, Rigó László mutatott be bravúrt Szentes-Bíró lövését követően, majd nem sokkal később a túloldalon Dobi Attila is játékba avatkozott, hálóőrünk Pál Patrik közeli próbálkozását fogta magabiztosan. Elek Gergő tanítványai helyenként sok hibával, ám nagy elánnal játszottak, s többet birtokolták a labdát ellenfelüknél. Az első öt perc legnagyobb helyzete azonban a dunaújvárosiak előtt adódott, Horváthot a kapu előterében csupán Szabó és Dobi együttes erővel tudta megfékezni. Mindkét csapat dinamikusan, de sportszerűen futsalozott: az első szabálytalanságra nyolc percet kellett várni, azonban ütközésekből és látványos párharcokból nem volt hiány. Néhány másodperccel az első faultot követően a vezető gól is megszületett, ám sajnos nem a mi elképzeléseink szerint, ugyanis Pál tekerésével a Dunaferr került előnybe.
Alighogy felocsúdtunk a játék képe alapján váratlanul bekapott góltól, máris jött az újabb tőrdöfés: az első találatot szerző Pál Patrik gyorsan elvégzett oldalberúgása után Sáhó Kristóf kapásból bombázott a hosszú felsőbe. Elek Gergő érthető módon elégedetlen volt a látottakkal, így kikérte első idejét, a rövid pihenő pedig jót tett a mieinknek, sikerült rendezni sorainkat. Elsősorban Szabó Lajos és Tóth Attila összjátékai hordoztak veszélyt magukban, de Kántor szabadrúgásánál is nagyot kellett védenie Rigónak. A lelkes és egyre összeszedettebb játék azonban az első félidőben nem eredményezett gólt, így kétgólos hátrányban vonulhattak szünetre az egyetemisták.
A fordulás után kettőzött erővel lépett pályára a DEAC: tíz másodperc leforgása alatt előbb Rácz Zsolt kísérletét védte ujjbeggyel Rigó, majd Szentes-Bíró lőtt elemi erővel az oldalhálóba. Az idő azonban a vendégeknek dolgozott, akik hosszasan járatták a labdát, míg a mieink gyors támadásaiba rendre hiba csúszott. A félidő feléhez közeledve elsősorban Szentes-Bíró Tamás játékát lehetett dicsérni, csapatkapitányunk több veszélyes lövéssel próbálkozott, s a Nyeste lerántása miatt megítélt szabadrúgást higgadtan gólra váltotta, kozmetikázva ezzel az eredményen. Sokáig azonban nem örülhetett a szépszámú hazai szurkolótábor, a Dunaferr ugyanis Fridrich és Pál révén egy perc alatt kétszer is betalált, így immár háromgólosra hízott a különbség a két csapat között. Az utolsó hét percben megpróbálkozott az öt a négy elleni játékkal csapatunk, Szabó Lajos öltött kapusmezt, ám az adódó lehetőségeket nem sikerült kihasználnunk, ráadásul a hajrában a vendégcsapat két góllal végleg eldöntötte a nyitott kérdéseket. A Dunaferr a szeptemberi 7-2-es siker után ezúttal 6-1-re győzött a DEAC ellen, s ezzel megelőzte együttesünket a bajnoki táblázaton.
DEAC – Dunaferr 1 – 6 (0 – 2)
DESOK csarnok, 250 néző. Vezette: Futó
DEAC: Dobi – Szentes-Bíró, Tóth A., Kántor, Rácz
Csere: Faragó (kapus), Krajcsi (kapus), Somogyi, Nyeste, Sustyák, Szabó L., Haraszti, Varga D., Békési
Edző: Elek Gergő
Dunaferr: Rigó – Klacsák, Fridrich, Pál, Sáhó
Csere: Cseresnyés (kapus), Németh P., Dorogi, Szeghy, Faragó, Németh L., Horváth B.
Edző: Fehér Zsolt
Elek Gergő: Az első félidőben nyújtott teljesítményünk nem volt élvonalbeli, gyámoltalanul és bizonytalanul futsaloztunk. A szünet után feljavult a védekezésünk, s megnőtt a koncentrációnk, így adódott lehetőségünk az egyenlítésre, ám sajnos a hajrában ismét szétesett a játékunk. Az edzéseken jó munkát végeznek a srácok, így értetlenül állok a történtek előtt, de igyekszünk mihamarabb megoldást találni a problémákra.
P.G.




