A fallabda ősét már kétszáz évvel ezelőtt előszeretettel játszották egy londoni börtönben, hazánkban mégis csupán az ezredforduló környékén vált igazán népszerűvé. A statisztikák szerint minden tizedik magyar fogott már a kezében squashütőt, azt mégis kevesen tudják, hogy versenysportként is egyre többen űzik a fallabdát, Debrecen pedig magyar bajnoki ezüstérmes csapattal büszkélkedhet.
„Huszonegy évvel ezelőtt nyílt meg az első pálya a cívisvárosban, jómagam pedig tizenegy esztendeje űzöm magasabb szinten a sportágat – mondta a kezdetekről Ulics Máté, a Gekko SE kiválósága. – Azzal szerintem a legtöbben tisztában vannak, hogy a squasht négy fal között, a teniszben használtnál kisebb ütővel és labdával játsszuk, kívülről azonban nem feltétlenül érzékelhető, hogy a kis terület ellenére mennyire fárasztó és intenzív mozgásformáról van szó. A kitörések, a rövid sprintek, és a gyors irányváltoztatások minden izomcsoportot alaposan megmozgatnak, így alig egy óra alatt akár ezer kalóriát is égethet egy játékos. Sokan éppen ezért nyergelnek át egy másik sportágról a squashra, jómagam például a tenisz kiegészítő mozgásformájaként ismertem meg a fallabdát, de annyival izgalmasabbnak és intenzívebbnek találtam, hogy tizennégy évesen a váltás mellett döntöttem.”
A februárban elért csapatbajnoki második hely a debreceni squashsport történetének legjobb eredménye, ám a fényes sikerekig hosszú és rögös út vezetett fallabdázóink számára.
„Kitartó és alázatos munkával egy bizonyos szintre hamar el lehet jutni, a fiatalok elsőként a negyedik vonalban próbálhatják ki magukat, ahol hasznos tapasztalatokat lehet gyűjteni – folytatta Ulics Máté. – Az első osztályban már klasszis versenyzők alkotta csapatok szerepelnek, minden évben ádáz küzdelmet vívunk az érmekért, így büszkék vagyunk rá, hogy egy spanyol fiúval megerősödve idén felállhattunk a dobogó második fokára. Minden divíziót tíz csapat alkot, a mérkőzéseket azonban természetesen két játékos vívja egymással, a csapattagok eredményei adódnak össze a végelszámolásnál. A topjátékosok minden nap edzenek, de a fiataloknál már a heti két-három tréning is elegendő lehet, ennél a sportágnál ráadásul kizárólag a játékoson múlik, hogy mit hoz ki magából, ugyanis szinte bárhol találhat egy gyakorlásra alkalmas falat, ahol szabadidejében is mozgásban tarthatja magát. A versenyzés mellett magam is tartok edzéseket, jelenleg tizenkét gyermekkel foglalkozunk, akiknek játékos formában adjuk át az alapokat, s szerencsére mindannyian elhivatottak a sportág iránt. Természetesen vonzóbbá tenné a fallabdát, ha a legmagasabb szintre eljutó játékosok nagyobb megbecsülést kapnának, de reményeink szerint hamarosan bekerülünk az olimpiai versenyszámok közé, s akkor ezen a téren is elképzelhető előrelépés.”
P.G.
