Fejlesztések, célok az egyetemi sportban

Új, hazánkban egyedülálló szakosztályokkal, komoly célokkal és fejlődő sportlétesítményekkel kezdi a 2017/18-as idényt a Debreceni Egyetem Atlétikai Clubja. Ezer igazolt versenyzőjével és újszerű kezdeményezéseivel a DEAC minta a hazai felsőoktatásban.

0

Történetének legeredményesebb évét zárta a csaknem száz éves múlttal rendelkező a DEAC a 2016/2017-es bajnoki szezonban. A következő évadban a klub több csapata versenyezhet az élvonalban, emellett a szabadidőport is fejlődik: az egyetemi sportlétesítményeket már mintegy 220 ezer alkalommal keresik fel évente. A Debreceni Egyetemi sportegyesületének 16 szakosztálya közül különösen a kosárlabda, a futsal, a kézilabda és a labdarúgó csapatok emelkedtek ki az elmúlt időszakban.
2093634?width=800 Fejlesztések, célok az egyetemi sportban
– A legfontosabb törekvésünk, hogy egyre jobb eredményt érjünk el ezekkel a csapatokkal, úgy, hogy az egyetemi szellemiség is megmaradjon a DEAC-ban, valamint tovább erősödjön a klubélet, annak közösségteremtő és összetartó ereje. Érdemes lesz figyelni a jövőben a férfi kosárlabda csapatunkra, amely egy egészen új dimenzióba lépett azzal, hogy feljutott az első osztályba. Férfi röplabdázóink 2003 óta stabil résztvevői az első osztályú bajnokságnak, ami azért kiemelkedő, mert a többi élvonalbeli klubbal szemben a mi játékosaink kivétel nélkül a Debreceni Egyetem hallgatói. Reményeink szerint történetük során először a férfi futsalosaink is sikeresen helyt állnak majd az első osztályban. Hasonló tervekkel kezdik a szezont a kézilabdázóink is az NB I/B-ben, valamint az NB III-ba feljutott labdarúgóink is – fogalmazott Jávor András, a Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának elnöke.
2093622?width=800 Fejlesztések, célok az egyetemi sportban
A klub férfi kosárlabda csapata, a DEAC Kamilla Gyógyfürdő a Veszprém elleni győzelemmel került idén az A-csoportba, ezzel hosszú évek után újra élvonalbeli kosárlabda gárdája lett a cívisvárosnak. Nagy utat tett meg az egyetem 1942-ben megalakult kosárlabda szakosztálya, hiszen 1950-ig megyei szintig versenyeztek alakulatai, majd fél évszázadon át az NB II-ben folytatták az elődök. Az utóbbi hat évben az NB I/B-ben szerepeltek, ahol két éve már dobogós helyen végeztek, míg idén nagy küzdelemben kiharcolták az NB I/A-s tagságot.

Több évtizedes álma vált valóra a DEAC férfi kézilabda csapatának is, miután megnyerte az NB II északkeleti bajnoki szakaszát, és a klub történetében először jogosultságot szerzett a másodosztályban való szereplésre. A Debreceni Egyetem férfi kézilabdázói 1980 tavaszán értékel első dobogós helyezésüket a MEFOB-on, majd több mint 30 évet kellett várni az újabb sikerre, egy MEFOB-ezüstéremre. Az NB II-es szereplés lehetőségét a 2011/2012-es évadban vívta ki az egyetemi alakulat Hajdú-Bihar megye bajnokaként, azóta állandó résztvevője volt a harmadosztályú küzdelmeknek. A DEAC a férfi kézilabda felkarolásával missziót is teljesít, mert a városban nincs más lehetőség a  versenyszerű felnőtt férfi kézilabdázásra.
2093601?width=800 Fejlesztések, célok az egyetemi sportban
DEAC férfi futsal csapata is szintet lépett, miután az NB II keleti csoportjának döntőjén diadalmaskodott, így a következő idényt már az NB I-ben kezdheti meg. A DEAC Futsal Club a DEAC-Armada jogutódjaként indult a 2012-2013 bajnoki szezonban, az újonc NB I-es gárda mellett egy NB II-be visszaeső női, egy NB III-as férfi, és több utánpótlás-alakulat versenyez a klub színeiben.
2093623?width=800 Fejlesztések, célok az egyetemi sportban
A DEAC labdarúgó együttese is kiválóan zárta az évet, a megye I-es bajnokságot megnyerve feljutott az NB III-ba, míg a szintén egyetemi klubcsapat, a DASE labdarúgói a megyei bajnokság első osztályában szerepelnek. A futball szakosztály története egészen 1919-ig, vagyis a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club megalakulásáig nyúlik vissza, az egyesület legjelentősebb eredményeit a torna és az atlétika mellett a futball hozta. Az egyetemi labdarúgók 2011-ben már indulhattak egy más rendszerű NB III-ban, mivel akkor még hat csoport volt a mostani hárommal szemben, majd hosszú évek után idén sikerült továbblépni.
2093604?width=800 Fejlesztések, célok az egyetemi sportban
Ennek a sportágnak köszönhető az is, hogy 1928-ban átadták a kor egyik legmodernebb sporttelepét a Dóczy József utcán, amelyet azóta is folyamatosan bővítenek, korszerűsítenek. A mostani szezonnal bezárólag az elmúlt hat évben – a TAO-rendszernek is köszönhetően – mintegy másfél milliárd forintot fordítottak az egyetemi egyesületek sportra.
2093608?width=800 Fejlesztések, célok az egyetemi sportban
– Az egyetem pályázatokból, saját erőből, hallgatói hozzájárulásból,  TAO-támogatásokból mintegy 2,3 milliárd forintot fordított az infrastruktúra fejlesztésére a Dóczy utcán, valamint működteti az alap sportrendszert, testnevelést és a szabadidősportot, valamint a létesítményeket. A jövő tanévben pedig új egyetemi fejlesztések valósulnak meg: a Böszörményi úti campuson tervezett teniszközpont, valamint a Nagyerdei Stadionban megvalósuló fitneszközpont is hozzájárul majd a Debreceni Egyetem sportéletének fejlesztéséhez, az újabb versenysportágak megjelenéséhez – sorolta Bács Zoltán kancellár.
2093732?width=800 Fejlesztések, célok az egyetemi sportban
Az egyesület januárban gyarapodott a cheerleader szakosztállyal, melyben 12 hallható versenyez igen eredményesen. Szeptembertől pedig további két szakosztállyal bővül a klub.

– A Vénkerti Általános Iskola edzőinek szakmai vezetésével és 50 igazolt versenyzővel megkezdi a munkát a DESOK-ban a torna szakosztályunk. A tornászok még 6-18 évesek, akik felmenő rendszerben töltik majd fel az egyetemi keretet. És ugyancsak ősszel indul hazánkban elsőként a DEAC színeiben az E-sport szakosztály, melynek tagjai professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak az egyes videojátékokkal, tervek szerint az Informatikai Karral együttműködve szeretnének nagy hangsúlyt fektetni az utánpótlás-nevelésre – hangsúlyozta Lóczy Lászlóné Kovács Mariann, a DEAC Kft. ügyvezetője.
2093600?width=800 Fejlesztések, célok az egyetemi sportban
A kisebb infrastrukturális fejlesztések sorában szerepel a TAO-támogatásból megvalósítandó nézőtéri üléscsere a Dóczy sporttelep lelátóján, a füves labdarúgópályához pedig új cserepadokat és játékoskijárót terveznek kialakítani már ősszel. Emellett a Magyar Kézilabda Szövetség programjában a pallagi kézilabdacsarnok is megvalósul. Így a DEAC csapatai és sportolói a most kezdődő szezonban is fejlődő környezetben indulhatnak a játék öröméért és a még jobb eredményekért.