Felemás mérleg a harmadosztályban

A kis Loki rangdót nyert idegenben, a DEAC hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett az NB III 20. fordulójában.

0

DSC_8225-300x169 Felemás mérleg a harmadosztálybanAz Eger SE otthonában lépett pályára vasárnap délután a kis Loki, amely gárda 18 ponttal a 14. helyről kezdte a 24 egységgel a 8. pozícióban lévő Eger elleni mérkőzést.  Nem várt tehát könnyű feladat Máté Péter legénységére, de a tavasszal mutatott játék bizakodásra adott okot.

A mérkőzésen aztán rengeteg volt a párharc, kemény volt a küzdelem. Gólt az első félidő végén Egri Imre révén a kis Loki tudott szerezni, amely végül ezzel a találattal értékes győzelmet aratott.

NB III Északkeleti csoport 21. forduló

Eger – DVSC-II: 0-1 (0-1)

DVSC-II: Pálfi – Farkas T. (Perpék 76’), Pellumbi, Grassi (Mona 67’), Brazhko, Sain (Polozhyi 67’), Gellén, Tercza, Egri (Patai 88’), Regenyei, Shedrach

Vezetőedző: Máté Péter

Gólszerző: Egri 40’

Máté Péter: Az első helyzet a mienk volt, azt kihagytuk, de aztán sikerült megszereznünk a vezetést. Kellemetlen, agresszív ellenféllel játszottunk, sok volt párharc, a beívelés. Nekünk jó átmeneteink voltak, akadt több nagy lehetőségünk is, összességében sokat tettünk azért, hogy három ponttal tudjunk távozni Egerből. Gratulálok a srácoknak!

Az éllovas DEAC a 4. helyen álló Putnokot fogadta a hét utolsó napján, amely rangadót mindenképp be kellett volna húzni hazai pályán, hogy az egyetemisták továbbra is listavezetőnek mondhassák magukat. A 35. percben hátrányba került Urbin Péter alakulata, bár mindent megpróbáltak, hogy összejöjjön a fordítás, ám a 89. percben a vendégek bebiztosították győzelmüket. A vereség azt jelentette, hogy a fekete-fehéreknek át kellett adniuk az első helyet, a jobb gólkülönbséggel rendelkező Tiszaújvárosnak.

NB III Északkeleti csoport 20. forduló

DEAC – Putnok: 0-2 (0-1)

DEAC: Tóth D. – Herczku, Sándor (Papp G. 65’), Tóth D., Szabó (Wente 85’), Vincze, Jankelic (Al-Sheraji 65’), Ujvárosi, Kun, Tomola (Tochukwu 75’), Török (Kónya 75’)

Vezetőedző: Urbin Péter