Felemás szereplés és súlyos sérülés Békéscsabán

Egy győzelem mellett egy vereséget szenvedtek a DVSC utánpótlás csapatai Békéscsabán.

0

82042155_3010688472322361_2028241590492856320_o-300x200 Felemás szereplés és súlyos sérülés BékéscsabánFotó: DVSC Kézilabda Facebook

Női ifjúsági I. osztály

A Békéscsaba-DVSC párharcok második felvonása volt az ifjúsági mérkőzés, amelyet közvetlenül a felnőtt bajnoki találkozó előtt rendeztek meg. Rémálomszerűen indult a találkozó, hiszen a felnőtt keretben is egyre több szerepet kapó Poczetnyik Luca a kézilabdázók esetében előfoduló egyik legsúlyosabb sérülést szenvedte el, elszakadt a keresztszalagja… Nem véletlen, hogy a csapat is elvesztette a fonalat a találkozón és végül sima vereséget szenvedtek az élbolyhoz tartozó Békéscsaba ellen. Veresége ellenére megtartotta második helyét Győrvári Viktor együttes a bajnokságban, ám a viharsarkiak egy pontra megközelítették a mieinket.

Győrvári Viktor: Ez volt az a mérkőzés, amikor semmi sem sikerült. Nem találtuk a ritmus az egész mérkőzésen és hiába zárkóztunk fel valamelyest a második félidőben, a hazaiak ismét rátettek egy lapáttal, amelyre már nem volt ellenszerünk. Sajnálatos módon a mérkőzés elején súlyos térdsérülést szenvedett Poczetnyik Luca, akire hosszú kihagyás vár.

 Békéscsaba – DVSC SCHAEFFLER 38-24 (19-9)

 Leány serdülő I osztály

Az első Békéscsaba-DVSC mérkőzést a serdülőcsapatok vívták a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. Sokkal édesebb volt a csabai a Márián Blanka együttese számára, hiszen a mieink jól kezdték a mérkőzés, a félidőben már öt góllal vezettek, majd ebből kettőt megtartva 27-25-ös győzelmet arattak. Nagyon fontos volt ez a siker a rivális otthonában, amelynek köszönhetően három ponttal megléptek a mieink és egy lépést tettek a hőn áhított cél elérése felé.

Márián Blanka:  Jól kezdtük a mérkőzést, tudatosan kézilabdáztak a lányok, amelynek köszönhetően talán még nagyobb előnyt is kiépíthettünk volna az első félidőben, ha az emberelőnyös helyzeteinket jobban kihasználjuk. A második félidőben sem játszottunk rosszul, de az ellenfél folyamatosan felzárkózott, amelynek köszönhetően kissé görcsössé váltunk. A szoros végjátékot sikerült nagyon okos játékkal megnyernünk, amelynek köszönhetően nagyon fontos győzelmet arattunk!

Békéscsaba – DVSC SCHAEFFLER 25-27 (12-17)

A sérülést szenvedő Poczetnyik Lucának jobbulást kívánunk!

 Rádin Márkó