Fotó: DVSC kézilabda/Facebook
Elmúlt, vége. A pénteki DVSC Schaeffler – Békéscsaba kézilabda mérkőzésen, már-már baráti, testvéri hangulat uralkodott. A hazai ultrák továbbra is maximum a neten követik a csajok eredményeit, a maroknyi viharsarki kemény mag pedig kulturáltan, cizellált stílusban, nekivetkőzve, mintha mellkasröntgenre készülődnének biztatta övéit. Hiába!
Merthogy kiütközött a két gárda közötti képességbeli, taktikai, erőnléti fölény. Igaz az elején nem tudtak ellépni a déliektől a lokisták. 2-2-ig tartotta magát a lila együttes. Aztán a debreceniek megunták. Igaz Szilágyi mester is integetett szaporán, hogy szaporázzák kicsit lépteiket Vámosék. Így lett. A lila köd a hazaiaknál ereszkedett le, és úgy ahogy jött, erőből, dühből meglódultak. A huszadik percben már nyolccal ment a hajdúsági alakulat – 14-6-ra -, hogy kicsit bele aludjanak a saját maguk által diktált iramba, meg teret hagyjanak a csabai beállósnak, a lassan nagymama korú, és nem éppen nádszál vékony, egykori válogatott kézilabdázónak, Mayer Szabinának. A vendégek, neki is köszönhetően csináltak egy öt nullás rohamot, de ez csak arra volt elég, hogy a félidőben 16-11-et mutasson a tábla.
Aztán a pihenő után jött, amit sejtettünk. Az első néhány perc ácsorgás a langyosban, majd egy sebességgel feljebb kapcsolt a Loki. Hasztalan kérte ki a Békéscsaba mestere már a harmadik idejét is a 42. percben, a henger nem állt le. Vámos Petra villogott, kilencedik találatánál sem volt ellenszere az egykori debreceni kapusnak Szabó Dórának, Hámori jobb kezes jobb átlövőben megbolondította a védőket, az első játékrészben remeklő Bartulovics kapushoz hasonlóan lehúzta a rolót Gabriel is. A vége kiütés lett. A tizenkét gólos hazai siker nem tükrözi hűen a két csapat közötti, jelenlegi minőségi különbséget.
A végén vastaps, a vendég drukkerek felöltöztek, a rendőröknek nem volt dolguk, hazamentek a legények.
“Semmi sem állandó, csak a változás maga”. Mondotta volt Hérakleitosz néhány ezer évvel ezelőtt.
K&H női kézilabda bajnokság 5. forduló
DVSC Schaeffler – Békéscsaba: 36-24 (16-11)
W.Gy.




