Feltenni az i-re a pontot!

Szombaton 18 órai kezdettel játssza utolsó tétmérkőzését a DVSC-SCHAEFFLER a Japánban megrendezendő női kézilabda világbajnokság előtt. Az EHF-Kupa harmadik körének visszavágóján a szerb Jagodina lesz az ellenfél idegenben. A hazai mérkőzésen megszerzett 11 gólos előny jó alapot adhat a szerbiai visszavágóra, ahol a csoportkör a tét, amelynek elérése szép lezárása lenne a szezon eddigi szakaszának!

0

74804046_2865275106863699_8737277757236445184_o-300x200 Feltenni az i-re a pontot!Fotó: DVSC Kézilabda Facebook

A házigazda Jagodina csapata jelentős hátrányba került az első találkozón, hiszen 37-26-os vereséget szenvedett Debrecenben. Dragan Markov – amellett, hogy a debreceni szurkolókat méltatta – egyrészt elismerte, hogy jobb csapat a DVSC, azonban azt is jelezte, hogy a visszavágón mindent beleadva igyekeznek megnehezíteni ellenfelük dolgát, amelyben biztosak is lehetünk. A múlt hétig begyűjtött nyolc győzelmet ezen a héten újabb diadallal toldottak meg saját bajnokságukban, legnagyobb riválisuk, a Bekament Bukovicka Banja csapatát sikerült 22-18-ra legyőzni, megerősítve első pozíciójukat a tabellán. Pozitív élménnyel fogadhatják mieinket a szerbek, akik közül mindenképp kiemelendő az első mérkőzésen szinte tarthatatlan montenegrói beállós, Andrijana Tatar, aki 7 gólja mellett hétmétereseket és kiállításokat is kiharcolt, sőt volt olyan, hogy három védő szorításában sikerült betalálnia és kiállítás kieszközölnie! Az ő semlegesítése fontos feladat lesz, mint ahogy figyelni kell a korábban Magyarországon is játszó, Marija Agbaba-ra, aki 6 gólt szerzett az első mérkőzésen. Arra mindenképp fel kell készülni, hogy hazai pályán várhatóan jobban ki szeretnék szolgálni közönségüket a vendéglátók és az első mérkőzésen csillogtatott erényeket,- úgy, mint beállós hatékony megjátszása, gyors középkezdések és felállt fallal szembeni türelmes támadójáték – ezúttal is viszontláthatjuk. Fontos, megjegyezni, hogy a szerb csapatban nem találunk olyan játékost, aki utazik a világbajnokságra, így várhatóan energiájukkal nem spórolva, a végsőkig küzdve fognak kézilabdázni a Jagodina játékosai!

A DVSC is bajnoki találkozóval hangolt a nagyon fontos visszavágóra, a mieink azonban vereséget szenvedtek aktuális találkozójukon. Nagy különbség, hogy a Loki számára nem kisebb feladat, mint Európa legjobb csapata „jutott” ezúttal, és Győrben az első hét-nyolc percnyi teljes rövidzárlat után jó teljesítményt nyújtott. Nagyon fontos, hogy azon a mérkőzésen mindenki pályára léphetett, amely egyrészt nagy élmény lehetett fiatal játékosaink számára, másrészt kicsit pihentetni is tudta kulcsjátékosait Köstner Vilmos vezetőedző. Jelentős erőpróba volt az a mérkőzés, amelyen az első perceket kivéve helyt is állt a debreceni hölgykoszorú, bizonyos periódusokban pedig nagyon ötletesen és okosan kézilabdázott, főleg ami a támadójátékot illeti. Ezúttal is egy hosszabb utazás vár a lányokra, hiszen közel hatszáz kilométerre található ellenfelünk „bázisa”, a győri utazással együtt ezen a héten közel 2000 km-t tesz meg a Lokomotív. Az első mérkőzéseken történtekre lehet alapozni, egyrészt a második félidő elején bemutatott stabil védekezésre és gyors ellentámadásokra, másrészt az egész mérkőzésen hatékony támadójátékra. Az első mérkőzésen is kiderült, hogy egy végletekig küzdő és helyenként jól is játszó csapatról van szó, ám a Lokomotív jelentősebb erőt képvisel, amelyhez nincs hozzászokva a szerb bajnokságban edződő szerb gárda. A Loki keretében jelentős mennyiségben találunk olyan játékost, aki a világbajnokságon is részt vesz, a magyar válogatott szűkített, 18 fős keretébe négy Lokista is bekerült: Triffa Ágnes, Tóvizi Petra, Kovács Anna és Vámos Petra. Nem szabad megfeledkeznünk két légiósunkról sem, Jelena Despotovic és Elke Karsten is jó eséllyel képviselheti hazáját a Japánban megrendezett világbajnokságon (a vb hivatalos honlapja Karsten-t csapata kulcsjátékosai közé is sorolja). A világ egyik legfontosabb kézilabdaeseménye előtt egy számunkra nagyon jelentős találkozót vív meg a DVSC, amelynek sikeressége esetén a tavaszi szezonban a fejlődés szempontjából is oly fontos újabb hat nemzetközi találkozót vívhat meg a Loki!

A szezon eddigi részében az i betűt már leírta a csapat teljesítményével és eredményeivel, ezúttal azt a bizonyos pontot kell feltenni, ezáltal pozitív várakozással tekinteni a december végi szezonfolytatásra!

Hajrá Loki!

Rádin Márkó