Ferencvároshoz mennek, Videotont fogadják utánpótlás csapataink

A fiókcsapatunk rangadót játszik.

0

ds_2017_11_16_09_47 Ferencvároshoz mennek, Videotont fogadják utánpótlás csapatainkMegye-I

DVSC-II – Hajdúböszörmény

11.18 – 13:00 Debrecen-Pallag, Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

Igazi megyei rangadó várható, hiszen a két éllovas mérkőzik meg egymással szombaton. A vendégek jelenleg hárompontos előnnyel vezetik a bajnokságot, hogy ez a különbség ne növekedjen, győzelemre van szüksége a kis Lokinak.

U17

Ferencváros – DVSC-DLA

11.18 – 12:00 Budapest, Ferencvárosi TC Népligeti Sportcentrum

Szatmári Csaba tanítványainak fontos lenne a győzelem, hogy elmozduljanak az osztályozót jelentő helyről. Győzelem esetén megelőznék a Ferencváros csapatát a tabellán. Utolsó mérkőzését mindkét csapat elveszítette, akadémistáink súlyos vereséget szenvedtek az MTK ellen. Most lehet feledtetni azt a mérkőzést.

U16

Ferencváros – DVSC-DLA

11.18 – 12:00 Budapest, Ferencvárosi TC Népligeti Sportcentrum

Az Üllői úton is a DLA az esélyes, a bajnokságban kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt, mint a fővárosi gárda. A táblázaton is jelentős a különbség a két csapat között. Míg a Fradi vesztesen, addig a debreceniek győztesen hagyták el a pályát az előző fordulóban.

U15

DVSC-DLA – Videoton

11.17 – 13:00 Debrecen-Pallag, Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

A jó formában lévő debreceniek bizakodva várhatják a mérkőzést, az előző fordulóban zsinórban hatodik győzelmüket szerezték, míg a Videoton vereséggel zárt. Győzelem esetén megőrzi második helyét a tabellán Németi János együttese.

U-14

DVSC-DLA – Videoton

11.17 – 13:00 Debrecen-Pallag, Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

A listavezető és a harmadik helyezett összecsapása rangadónak számít, kiélezett küzdelem várható. A hazai pályán a DLA számít esélyesnek, a mutatójuk is jobb, mint ellenfelének. Az előző fordulót mindkét csapat sikerrel zárta, a debreceniek négy, a Videoton egy góllal tudott győzni.

U13

Eger – DVSC-DLA

11.18 – 12:00 Eger, Eger Felsővárosi Sporttelep

A találkozó toronymagas esélyese a debreceni csapat, mondhatni, kötelező a győzelem az eddig nulla pontot szerző egriek ellen. Győzelem esetén átvehetik a vezetést a táblázaton.

U12

Eger – DVSC-DLA

11.18 – 13:30 Eger, Eger Felsővárosi Sporttelep

Az Eger ötödik, a DLA második helyről várja a találkozót. Fontos lenne a győzelem, hogy zárkózhassanak a listavezető DVTK-ra, illetve elléphessenek az üldöző Olasz Focisulitól.

Lány U19

DVSC-DLA – Mátészalka

11.19 – 14:00 Debrecen-Pallag, Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

Mindenképp győzni kell, hogy továbbra is megőrizzék a második helyüket a tabellán, erre meg is van az esély. A debreceni lányok jobb játékerőt képviselnek mint a mátészalkai alakulat.