Fiatalítás a széleken

Hársfalvi Júlia és Csáki Viktória is távozik a szezon végeztével, helyüket ifjú reménységek veszik át.

0

szelsok_2018-300x169 Fiatalítás a széleken

Fotó: dvsckezilabda.hu

Csáki Viki rengeteg emlékezetes párharcot zárt le döntő találatokkal a közelmúltban, ám a következő szezontól alacsonyabb osztályban folytatja. Míg Hársfalvi Júli kölcsönszerződése lejárását követően döntött úgy, nem marad Debrecenben. Távozásuk két fiatal tehetség számára nyitja meg az utat. Jobbszélsőposzton az ifjúsági válogatott tehetsége, Arany Rebeka lesz Varsányi Nóri párja. A Vasas üdvöskéje januárban remekül játszott ellenünk, hiszen 5 góllal vette ki a részét a második játékrész derekáig tisztességgel helytálló angyalföldiek teljesítményéből. A képlet a másik oldalon is hasonló, hiszen csapatkapitányunk mellett az a Szabó Panna kapja meg a bizalmat, aki tavaly már bemutatkozott az élvonalban. Mi több, debütálása kifejezetten emlékezetesre sikeredett, hiszen siófoki beállása új színt hozott védekezésünkbe, és elengedhetetlennek bizonyult ahhoz, hogy ponttal távozzunk a Balaton-partjáról. Panna idén a DVSC „fiókcsapataként” funkcionáló, Köstner Vilmos által irányított Nyíradonyt erősíti, jelenleg pedig vakbélműtétje után lábadozik. (Rövidesen hosszabb interjút is olvashatnak vele honlapunkon.)

Reményeink szerint a két fiatal élni tud majd a lehetőséggel. Szurkoljunk nekik! Távozó játékosainknak pedig természetesen sok sikert kívánunk új állomáshelyeiken!

T.S.