fotó:dvsc.hu

A kihagyott debreceni helyzet megbosszulta magát, a hazaiak szerezték meg a vezetést, ami a második félidőben még két találat követett. A védelmi kihagyások, figyelmetlenségek miatt szenvedtek vereséget.

Illés Akadémia – DVSC-DLA: 3:0 (1:0)

DVSC-DLA: Kovács, Zsóri, Rácz, Szutor, Gálfi (Stampf 71’), Bencze, Dobi (Soltész 78’), Molnár, Lakatos (Mezei 85’), Újvárosi, Nikitscher (Krajcsó 85’)

Edző: Sándor Csaba

Sándor Csaba:

sandor_csaba A figyelmetlenség vereséghez vezetett
Sándor Csaba U19

Tudtuk, milyen játékra számíthatunk az ellenféltől, hosszú labdákkal, beívelésekkel próbálnak majd a kapunk elé kerülni, ezeket nem tudtuk rendesen lereagálni, de a kapott gólok nem ilyen szituációkból születtek, inkább figyelmetlenségből. Az első igazán nagy helyzet előttünk adódott, sajnos kimaradt. Középpályán nem tudtuk úgy előre továbbítani a labdát, hogy a támadóink helyzetbe kerülhessenek, bár lehetőségünk így is volt, rendre rossz döntéseket hoztunk. Ezeket a hibákat javítani kell. Láttam jó megoldásokat, amire tudunk alapozni a jövőben.