
Amikor felkértek, legyek a tartalékcsapat edzője, nem kellett sokat gondolkoznom, örömmel és azonnal elvállaltam, új feladat, új kihívás számomra. Idén önálló, 14 fős kerettel fogunk szerepelni, akik mindannyian az Akadémia növendékei voltak és megértek arra, hogy megmérettessék magukat a felnőttek között. A csapat még kiegészül az első keretből visszajátszókkal, illetve az U19-ből is lesznek olyanok, akik lehetőséget fognak kapni, számukra kiváltottuk a kettős játékengedélyt. A felkészülés első hete az ismerkedés jegyében telt, de folyamatosan zajlottak az edzések, mindenki becsületesen dolgozik, készülünk a szombati első bajnoki mérkőzésünkre. A társaságot az előző idényben Sándor Csaba edzette, akitől megkapták azokat az alapokat, amik szükségesek, és ha meg lesz a lelkesedés, a megfelelő hozzáállás, eredményesek leszünk. Egy agresszív, letámadáson, labdatartáson alapuló játékot szeretnék megvalósítani, labdavesztések után azonnal visszatámadni, hogy mi irányítsuk a játékot és domináljunk a mérkőzéseken. Szeretném elérni, hogy a játékosok mindig motiváltak legyenek, küzdjenek és mindent tegyenek meg a győzelem érdekében. Nem is lehet más a célunk, mint megnyerni a megyei bajnokságot és feljutni az NB-3-ba, remélhetőleg veretlenül.
Jó lenne, ha minél többen tekintenék meg a mérkőzéseinket, ez még jobb teljesítményre sarkallná a játékosokat. Hazai találkozóinkat a pallagi centerpályán fogjuk játszani, akik kilátogatnak a találkozóinkra, olyan saját nevelésű játékosokat láthatnak, akik közül már vannak, akik az első keret ajtaján kopogtatnak. Szeretnénk egy élvezetes, dinamikus, eredményorientált labdarúgást játszani, ezzel is bizonyítani, az Akadémián eredményes, minőségi képzés zajlik.





