Fotó:deacfloorball

– Kezdjük máris a legfrissebbel: a mostani szezontól kezdve Kazincbarcikai Ördögök néven indultok. Mi okozta a költözést és névváltoztatást?

– A tavalyi évben a miskolci egyetemen, a sportcsarnokban felújítási munkák kezdődtek. Néznünk kellett termet, hogy a bajnoki meccseket és azt az 1 edzést végig tudjuk csinálni az éven. Barcikán volt lehetőség teremre, illetve csapattársunk segítségével arra a megállapodásra jutottunk, hogy ha az Ő nevükön indulunk a bajnokságban kedvezményeket is kaphatunk. Természetesen ez nagy segítség az egyesületnek, remélem sikeres lesz az együttműködés.

– A bajnokságnak címvédőként vágtok neki. Mik a céljaitok az idei szezonra?

– Sajnos az a megérzésem, hogy ez a bajnokság nehéz lesz számunkra. Ha a csapat összes tagja bevethető lesz és ott tudunk lenni mindenhol teljes kerettel, akkor a négy közé szeretnénk kerülni.

– A bajnokságban kétszer annyi csapat áll rajthoz, mint tavaly. Mit gondolsz, az idei, tízcsapatos küzdelem előrelépést tud hozni?

– Szerintem kiegyensúlyozott lesz a bajnokság, mindenképpen izgalmas mérkőzések lesznek és sokszor a pillanatnyi forma fog dönteni.

– Idén még nem sok közös gyakorlásotok volt. Ennek tükrében mit vársz a szombati, debreceni mérkőzéstől? Lesznek-e új arcok a pályán

– Igen, sajnos most tudtunk terembe menni először szeptemberben. A debreceni csapat nagy változásokon ment át pozitív értelemben. Nem leszünk meg a hétvégén teljes kerettel, mert többen dolgoznak és sérült is van. Szeretnénk egy jó meccset játszani segítve egymást a felkészülésben. Új arcok nem lesznek, sőt mint írtam a jelenlegiek közül is többen hiányozni fognak.