Március 15. az 1848/49. évi Forradalom és Szabadságharc Emléknapja. Nemzeti ünnepünk egyben a Magyar sajtó napja is, mely napot a debreceni újságírók sporttal ünnepeltek.
Kedden délután barátságos labdarúgómérkőzésen lépett pályára Médiacentrum Debrecen, az FM90 Campus Rádió, a Hajdú-Bihari Napló, az önkormányzati sajtóiroda, a DVSC sajtó és a Debreceni Sportélet munkatársaiból álló cívisvárosi médiaválogatott. Az ünnepi meccsen a Prémium Magyar Médiaválogatott volt a debreceni csapat ellenfele.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, kellemes, napsütéses időben kezdődhetett az összecsapás a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola műfüves pályáján. A kezdőrúgást a magyar színjátszás kiválósága, a debreceni születésű Fésűs Nelly és kislánya végezte el. Izgalmakból, szép cselekből, gólokból nem volt hiány, utóbbiból összesen húsz született a 2×25 perc alatt. A találatokból ellenfelünk kettővel többet jegyezhetett, melyeknek köszönhetően megnyerték a mérkőzést. De nem is az eredmény volt a fontos, hanem az, hogy kicsit félretéve a munkát, kimozdulva a szerkesztőségekből, jó hangulatban, sporttal teljen a nap.
Csapatunk oszlopos tagja, Burai Árpád is hasonlóképpen vélekedett: „Remekül éreztem magam. Annak ellenére, hogy kikaptunk, igazi örömfoci volt. Mondtam is Szenes Sanyinak, a Fradi és a Vasas egykori kiválóságának, nem gondoltam volna anno, hogy egyszer ellene fogok játszani. Hozzátettem még, hogy a 90-es években mennyit szidtam, szerencsére azonnal vette a lapot, jót derültünk ezen a mondaton. Összességében a 48-as forradalom és egyben a Magyar sajtó napja kiváló apropó volt erre a mérkőzésre” – fogalmazott az FM90 Campus Rádió műsorvezetője.
A mérkőzés után helyszínt váltottunk, kiváló ellenfelünket vendégül láttuk a Grande Bosco Étteremben. A finom ételek mellett poénokból sem volt hiány, régi szép emlékek kerültek felelevenítésre. Úgy váltunk el újdonsült barátainktól, hogy lesz folytatás, a közeljövőben ismét megmérkőzünk velük. Ez egy szép nap volt!
Köszönjük a Prémium Magyar Médiaválogatottnak, hogy elfogadták meghívásunkat!
Ezzel hivatalosan is megalakult a Debreceni Médiaválogatott, a jövőben rendszeresen pályára fogunk lépni, esetleges felkéréseknek is eleget teszünk.
Barátságos mérkőzés
Debreceni Médiaválogatott – Prémium Magyar Médiaválogatott: 9-11
Debreceni Médiaválogatott: Vida Gyula, Vereb István, Csengeri László, Burai Árpád, Horváth Zoltán, Péter Szabolcs, Halmai Balázs, K. Zubák Tibor
Csapatvezető: Herczku József
Prémium Magyar Médiaválogatott: Cozombolis Péter, Haddad Henrik (Ricky), Vajtó Lajos, Kerekes Zsombor, Plókai Mihály, Komáromi Árpád, Szenes Sándor, Földesi János
Csapatvezető: Fésűs Nelly
KZT