Fölényes győzelem az MTK ellen

U16-os csapatunk magabiztos, jó játékkal tartotta itthon a három pontot.

0

23-300x197 Fölényes győzelem az MTK ellen

Elkapta a fonalat Sándor Csaba együttese, a Ferencváros legyőzése után most a másik fővárosi csapatot, az MTK verték meg. Negyedóra után Talpalló nyitotta meg a gólok sorát, mire véget ért az első játékrész, Jánovszki kettőre növelte a debreceni előnyt. Szünet után 13 perc alatt le is zárták a mérkőzést akadémistáink, adtak egy ötöst a kék-fehéreknek.

Győzelmének köszönhetően előreléptek akadémistáink a táblázat negyedik helyére.

Szép volt srácok!

DVSC-DLA – MTK: 5:1 (2:0)

DVSC-DLA: Ecsegi, Perevuznik, Baranyai, Bényei, Zahuczky (Kertész 73’), Sustyák, Fűzfői, Lipcsei, Talpalló (Horváth 83’), Jánovszki (Kovács 80’), Farkas

Edző: Sándor Csaba

Gólszerzők: Talpalló 16’, Jánovszki 29’, 61’, Sustyák 52’, Fűzfői 65’

Sándor Csaba: Tudtuk, mit játszik az MTK, erre készültünk, dolgoztunk ki megfelelő taktikát, amit a csapat jól valósított meg a mérkőzésen. A játékosok, nem csak most, már az előző találkozókon is jó mentalitással léptek pályára, elszántan és nagy akarattal futballoztak, győzelmünk egy percig nem volt kétséges. Holnaptól viszont már a következő mérkőzésünkre koncentrálunk, sok időnk nem lesz, hiszen szombaton Szombathelyen játsszuk következő bajnoki mérkőzésünket. Minden elismerésem a csapaté, gratulálok a jó játékhoz és a győzelemhez minden játékosnak.