Győrvári Viktor tanítványai tökéletesen kezdték a 2019-es évet, eddigi találkozóikat megnyerték, csak a Vác és a DKA tudta valamennyire megnehezíteni a dolgukat, az előző két találkozón a Békéscsaba és a Szeged együttesein valósággal átrobogtak, mindkét gárda ellen nagyarányú győzelmet arattak. Egyelőre a táblázat élén állnak, mivel a rivális Fradi egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Vasárnap a megyei párharcra kerül sor, a lányok a 8. helyen álló Hajdúnánást fogadják, akik eddig 12 pontot gyűjtöttek (6 gy., 9 v.). Remek formában vannak ifistáink, nem is lehet más a cél, mint itthon tartani a pontokat.
Márián Blanka csapata szintén remekül szerepel, szállítják a győzelmeket, de az ifikkel ellentétben, egy döntetlen eredmény becsúszott az előző fordulóban. Vasárnap az Orosháza látogat Debrecenbe, akik a 8. helyen állnak a táblázaton, 13 pontot szereztek 14 találkozójukon (6 gy., 1 d., 7 v.), legutóbb a Kecskemét otthonában szerepeltek és egy ponttal gazdagodtak. Lányaink ősszel Orosházán kétgólos győzelmet szereztek, remélhetőleg a mostani találkozó valamivel simább debreceni sikerrel zárul.
Hajrá lányok, hajrá Loki!
Női ifjúsági I. osztály
DVSC-Schaeffler – Hajdúnánás SK
02.24. 14:00 Hódos Imre Sportcsarnok
Leány serdülő I. osztály
DVSC-Schaeffler – Orosházi NKC
02.24. 12:00 Hódos Imre Sportcsarnok